Termékeny tavaszon van túl a hazai nép-és világzenei szcéna

A Halmos Béla Program támogatásával rengeteg kiadvány készült. Csenki Zalán első önálló lemeze Kobzás címmel jelent meg, amit a Táncháztalálkozón mutatott be a nagyközönségnek. Szintén itt hallhattuk először élőben a Kárpát-medencei autentikus népzenehagyományt ápoló Magyarhang zenekar Te vagy a nap én az Éjjel című anyagát. Az a capella trió Dalinda albuma is megjelent, amelyről az inkább könnyűzenével foglalkozó Recorder is elismerően nyilatkozott. Egy sorozat első részével, és egyből egy dupla kiadvánnyal jelentkezett Herczku Ágnes, ami szintén a Táncháztalálkozóra jelent meg – olyan vendégeket is hallhatunk a Gyűjtés és Revival lemezeken, mint Koncz Gergely prímás, Németh Ferenc és Fekete Antal „Puma”.