Zenei menedzsment workshop

A Hagyományok Háza és a Hangvető, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék támogatásával, közös zenei menedzsment workshopot szervezett 2017 folyamán két alkalommal a népzenei és világzenei együttesek, formációk képviselői és előadói számára. 2018-tól az NKA Halmos Béla Programiroda is segíti e szakmai események létrejöttét és lehetővé teszi stream segítségével, hogy az eseményeket a világ bármely pontjáról végigkövethessék az érdeklődők.

2017.03.11.

Zenei menedzsment workshop

A workshop sorozat első alkalma 2017. március 11-én került megrendezésre, és a piacra lépéshez szükséges anyagok elkészítéséhez nyújtott segítséget.

 

Elhangzott előadások:

Morcz Fruzsina (iskolaigazgató, Zeneipari Hivatal): Hogyan írjunk biot?

Sánta Dániel (programszervező, Paloznaki Jazzpiknik): Hogyan pályázzunk?

Bodrogi Bozán András (média szakember, videomarketing és tartalommenedzsment specialista): Digitális zeneüzlet A-Z-ig

 

Panelbeszélgetés: Pályázatok a zsűri szemszögéből

Moderátor: Weyer Balázs (Hangvető)

Beszélgetőtársak: Bende Zsuzsanna (A38), Árendás Péter (LFZE), Berán István (Táncház Egyesület), Horváth László (FONÓ), Liber Endre (Hangvető), Lőkös Csaba (Sziget, Müpa)

 

Képgaléria

2017.11.18.

Zenei menedzsment workshop Vol. 2.

2017. november 18-án került megrendezésre másodszor a zenei menedzsment workshop, amelyen nagyon színes és széleskörű tudásanyagot szerezhettek a résztvevők. Volt szó szerzői, előadói jogokról, közösségi média aktivitásról, illetve népzenészek nemzetközi sikereiről és a népdalokhoz való hozzáállásukról.

 

Elhangzott előadások:

Dr. Tóth Péter Benjámin (kommunikációs és stratégiai igazgató, Artisjus): Dalok. Szerzők. Jogok.

Dr. Békés Gergely (jogtanácsos, Előadóművészi Jogvédő Iroda): EJI – 30 éve az előadók védelmében

Fehér Viktor (Kerekes Band alapítótag) – Professzionális előadói aktivitás a közösségi médiában – a Kerekes Band példáján keresztül

 

Kerekasztal-beszélgetés: A Muzsikás és a Söndörgő nemzetközi sikeréről

Moderátor: Weyer Balázs (Hangvető)

Beszélgetőtársak: Hamar Dániel (Muzsikás együttes), Eredics Áron (Söndörgő)

 

Ütköző: Hagyományhűség vagy feldolgozás?

Moderátor: Liber Endre (Hangvető)

Beszélgetőtársak: Éri Péter (Muzsikás együttes), Halmos Attila (TÜKRÖS zenekar), Herczku Ágnes (énekesnő), Porteleki László (Muzsikás együttes)

 

Képgaléria

 

2018.03.10.

Ugródeszka a nemzetközi színtérre – Zenei menedzsment workshop

2018. március 10-én ismét megrendezésre került a zenei menedzsment workshop, ezúttal a Hagyományok Háza, a Halmos Béla Programiroda és a Hangvető szervezésében. Ez alkalommal a hazai és nemzetközi nép- és világzenei pályázati lehetőségek bemutatására koncentráltunk: megmutattuk, hogyan tudtok jelentkezni a WOMEX-re, volt zsűritagok tippjeivel segítettünk a pályázatok összeállításában, és meghallgathattátok három nemzetközi világzenei fesztivál képviselőjét is.

 

Elhangzott előadások:

Liber Endre (az NKA Halmos Béla Kollégium elnöke) és Török Ferenc (Ritmus és Hang blog): A Halmos Béla Program pályázatai – fókuszban a komplex folkklub-hálózat elképzelés és a médiapályázatok

Morcz Fruzsina (iskolaigazgató, Zeneipari Hivatal): Miért fontos a zenei menedzsment?

Weyer Balázs (a Music Hungary Szövetség elnöke): Miért volt szükség a Music Hungary Szövetség megalakítására, mik a céljai, prioritásai, milyen modell szerint működik benne a szakmai munka?

Hont Angéla  (szervezési és kommunikációs főosztályvezető, Hagyományok Háza): A Hagyományok Háza és nemzetközi tevékenységének bemutatása

 

WOMEX felkészítő videó (készítette: Mohammed Nur, felmondta: Liber Endre)

 

Kerekasztal-beszélgetés: Mikor, hova és hogyan pályázzunk? Világzenei fesztiválok pályázati lehetőségei

Moderátor: Weyer Balázs

Beszélgetőtársak: Riita Huttunen (WOMEX 18 zsűritag), Rok Košir (a DRUGA GODBA Festival igazgatója) és Petr Dorůžka (a Colours of Ostrava fesztivál zsűritagja, a WOMEX 17 Professional Excellence díj nyertese)

Képek megtalálhatók a Galériában!