A nagy sikerre való tekintettel folytatódik az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Ház Kulturális Központ együttműködésében létrejött népzenei koncertsorozat! Az őszi klubszezonban tehát immáron fedett helyen várják a látogatókat izgalmas beszélgetésekkel, színvonalas koncertekkel és táncházzal.

Idén nyáron összesen öt alkalommal szólalt meg autentikus magyar népzene a Benczúr Kerti Estéken, ami hiánypótló kezdeményezésként nagy sikert aratott. Az estek az NKA Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai által gondosan összeválogatott zenekarok koncertjéből és szabadtéri táncházból álltak. Ezt a hagyományt szeretnék a szervezők őszre beköltöztetni az elegáns palotába, kiegészítve a koncertet és táncházakat előadásokkal, kerekasztalbeszélgetésekkel, úgy, ahogyan ez a táncházmozgalom indulásakor is szokás volt.

Ősszel összesen 4 alkalommal keddenként vár mindenkit a Benczúr Ház, este 7 órától olyan előadókkal találkozhatunk, mint Árendás Péter, Sebő Ferenc, Lipták Dániel vagy Novák Ferenc ‘Tata’, a beszélgetéseket pedig koncert, majd táncház követi. A fellépő zenekarok között találjuk a Bajkó, Korinda zenekarokat, a Bonchidától Bonchidáig lemezt bemutató formációt Ocskay Rita és Halmos Attila vezetésével, de hallhatunk felvidéki műsort is Kubinyi Júliától és a Parapács zenekartól.

Időpontok

2019. szeptember 24. 19:00
Bonchidától Bonchidáig

2019. október 15. 19:00
Sebő Ferenc előadása és a Bajkó koncertje & táncháza

2019. október 29. 19:00
Novák Ferenc ‘Tata’: A magyar tánctörténet évszázada
Kubinyi Júlia és a Parapács zenekar koncertje & táncháza

2019. november 12. 19:00
Lipták Dániel:  A moldvai magyarok hangszeres zenéje
Korinda koncert és táncház


További információ a Benczúr Ház honlapján.
Jegyvásárlás a jegy.hu felületén és a helyszínen. (Jegyár: 1200 Ft)