Az idei nyarunkat rengetegféleképpen befolyásolta a vírushelyzet, a Művészetek Völgye szervezői azonban egy kiváló alternatív megoldással álltak elő. Fesztiváljukat négy hétvégére darabolták, így ezúttal szeptemberben telik meg élőzenével és fesztiválhangulattal a gyönyörű kapolcsi helyszín. A kínálatban rengetegféle színes programot találtunk, érdemes végigszemlézni – mi azonban a népzene és a világzene szerelmeseinek készítettünk egy kis útmutatót a harmadik hétvége felhozatalából! (Hamarosan érkezünk a negyedik hétvége ajánlójával is!)
Szeptember 25-27.
Szeptember 25-én 15 órától a Muharay udvarban Balaton felvidék és Bakony táncaié és zenéié a főszerep. Az esemény házigazdái a Badacsomytördemic Táncegyüttes, veszprémi Gerence Táncegyüttes, Szabó Csaba és a térség díjazott gyermek és felnőtt táncosai. Ezután rögtön irány a Világzene udvar, ahol a folk, a rock és a világzene határán mozgó Lanou koncertezik. 18.30-tól pedig irány vissza a Muharay udvar, ahol a számos formációból (pl. Kobzos, Fonó zenekar) ismert Navratil Andrea népdalénekes közreműködésével láthatjuk egy készülő lemez bemutató koncertjét. 20 órától a nemes egyszerűséggel csak “A Banda” névre hallgató négytagú formáció lép fel. A zenekar tagjai évek óta ismerték egymást, azonban így, együtt csupán 2016 tavaszán muzsikáltak először, egy szerencsés véletlennek köszönhetően. A programhoz pedig táncház és estéli nótázás is dukál! Az estét pedig újból a Világzene udvarban zárhatjuk a Cimbalom Brothers koncertjével.
Szeptember 26-án délelőtt 11 órától Szalóki Ági várja a picúrokat gyerekkoncertjén a a Világzene Udvarban. Ezután lesz egy kis időnk felfedezni a környéket, kulináris kalandozásokba kezdeni, majd egy kis szünet után 16 órától irány újra a Muharay udvar, ahol Kalocsavidék híres táncai várnak minket. 19:40-től aztán az este egyik legjobban várt programja, a Csángálló koncertje következik a Világzene udvarban az NKA Halmos Béla Program támogatásával. A zenekar 2013 óta szerepel, azóta állandó szereplőivé váltak a Kárpát-medence népzenei és világzenei életnek, rendszeres fellépői táncházaknak, kluboknak, nyári fesztiváloknak, színházi és táncszínházi műsoroknak, emellett többször koncerteztek már külföldön is. A koncert után ugyanott táncházzal is várják a mulatni vágyókat, de még azelőtt érdemes visszanéznünk a Muharay udvarba, ahol a Tázló koncerttel és táncházzal készül.
Szeptember 27-én koradélután, 14 órától ismét a gyerkőcöké a főszerep, akiket a Veronaki koncertje vár. 15.30-tól egy nagyon izgalmas program, a Netz táncprodukció “Kicsit másképp” elnevezésű műsora veszi kezdetét, ami az autentikus néptáncot mutatja be a kortárs hagyományőrzés jegyében.16.30-tól pedig érdemes letáboroznunk a Világzene udvarban, ahol először Enyedi Ágnesé és a Magos együttesé a terep, akik a 2011-es FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei és 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntősei voltak. 19 órától a magyar-orosz dalszerző testvérpár, a Muzsik és Volkova várja a nézőket, 21 órától pedig a nemrég a Benczúr Kerti Estéken is fellépő, csodálatos acapella lánytrió, a Dalinda zárja az estét. És ennél jobb végszóra nincs is szükségünk!
Jegyek a III. Völgyhétvégére még ide kattintva válthatóak.