Április 8-ig szakmai életrajzzal, illetve maximum egyoldalas szakmai ajánlással jelölhető a díjra bárki, aki az alábbi szakmai szempontoknak megfelel.
2015-ben adták át először a Halmos Béla-vándordíjat- illetve emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére. Az arra érdemes művész ráadásul nem akármiylen megtiszteltetésben részesül ezzel – ugyanis Halmos Béla egykori hegedűje kerül minden évben kiosztásra. Ezzel párhuzamosan a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végző személyeknek. Az elmúlt években olyan kiválóságok kapták a vándordíjat, mint Lipták Dániel, Horsa István, Nyitrai Tamás és Mihó Attila, az emlékérmet pedig Ötvös Györgyi, Virágvölgyi Márta, Simoncsics János és Henics Tamás.
2019-ben, az eddigi évekhez hasonlóan felhívást tesz közzé a két kuratórium. Az alább részletezett szempontoknak megfelelő jelöltek szakmai életrajzát és maximum egyoldalas szakmai ajánlását elektronikusan várják ahhbk@hagyomanyokhaza.hu címre. Jelöltet ajánlhat természetes és jogi személy, illetve nem jogi személyként működő szakmai szervezet is.
Halmos Béla-vándordíj
A vándordíj a már korábban említett (Barbarossa János által készített) mesterhegedű egy éven át való használatán kívül 300.000 Ft pénzjutalommal is jár. Ezen kívül a nyertes a hangszert a Hagyományok Házában egy koncert keretein belül mutathatja be.
A díjat olyan személy kaphatja, aki:
- 40 év alatti aktív prímás
- magyarországi lakos
- határokon is átívelő, elkötelezett munkásságot folytat (élénk kapcsolata van a határon túli magyar közösségekkel)
- hagyományos népi hangszeres zenét játszik
- táncházakat muzsikál.
Kuratóriumi tagot delegálnak: a Hagyományok Háza; a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület; a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke; a Táncház Egyesület. A hangszertől az előző évi díjazott a gálaműsoron egy fellépéssel búcsúzik.
Halmos Béla-emlékérem
Az emlékérmet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnöksége azzal a céllal alapította, hogy az egyesület alapító elnökének közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen. Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.
A kuratórium tagjai: a Hagyományok Háza főigazgatója; a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnökségi tagjai.