2018. szeptember 20-i ülésén a Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium döntött az első féléves nyílt pályázati fordulóra beérkezett pályázatok támogatásáról és a kollégium második féléves nyílt pályázati fordulójának kiírásáról. Utóbbiak már megtalálhatóak az NKA honlapján. A négy kategóriában kiírt pályázatokat november 5. éjfélig lehet benyújtani.

Négy különböző témára lehet pályázatokat benyújtani, melyek a következők:

  1. Hazai vagy külhoni településen megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei és világzenei nagykoncert (egy alkalom), vagy legalább 6 alkalomból álló koncertsorozat megvalósítása. Az igényelhető támogatás összege 1.000.000 Ft.
  2. Népzenei szólisták és együttesek népszerűsítésének elősegítése, portfóliójuk kialakítása, fejlesztése.  Erre a pályázatra szintén 1.000.000 Ft értékben lehet pályázni.
  3. A népzenei szólisták és együttesek nemzetközi jelenlétének erősítése érdekében külföldi koncertmeghívások, turnék megvalósulásának támogatása, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség nemzetközi (magyar nyelvterületen kívüli) bemutatásának elősegítése. Itt a keretösszeg teljes egészére, vagyis 5.000.000 Ft-ra lehet pályázatot benyújtani.
  4. Népzenei táborok megrendezése.  Itt a személyenként pályázható összeg szintén 1.000.000 Ft.

A pályázatok benyújtási határideje november 5. éjfél – a részleteket megtaláljátok az NKA honlapján, kérdés esetén pedig keressetek minket bátran a halmosbelaprogram@halmosbelaprogram.hu e-mail címen.