A jelenlegi helyzetben szeretnénk nektek hivatalos információval szolgálni a nyertes pályázatokkal kapcsolatban. Az NKA közleménye így fogalmaz:
Nemzeti Kulturális Alapból támogatott egyes programok eredetileg tervezett megvalósulását is befolyásolhatják. Tisztában vagyunk a rendkívüli intézkedések általunk kezelt támogatásokat is érintő következményeivel – számos rendezvény, program a támogatottakon kívülálló okok miatt nem megvalósítható az eredetileg tervezettek szerint.
Amennyiben az Önök által vállalt pályázati cél megvalósítását a kialakult koronavírus-helyzet befolyásolja, kérjük, a felhasználói fiókon keresztül mielőbb, de lehetőség szerint már a megváltozott körülmények ismeretében nyújtsanak be módosítási kérelmet – az objektív okokat részletesen ismertetve, dokumentációval alátámasztva – az alábbiak vonatkozásában:
- megvalósítási és elszámolási határidő módosítására (a tervezett programok későbbi megvalósítását figyelembe véve) és/vagy
- a megvalósítandó projekt részleteinek, feltételeinek, körülményeinek módosítására.
A szerződésmódosítási kérelmet
- aláírt támogatási szerződéssel rendelkező támogatottak a felhasználói fiók/pályázatok/adott pályázat/szerződésmódosítás opciót választva,
- a szerződéssel nem rendelkező támogatottak a felhasználói fiók/pályázatok/adott pályázathoz kapcsolódó egyéb pályázati dokumentumként tölthetik fel.
A fentiek szerinti módosítási kérelmeket az érintett Kollégium mielőbb megvizsgálja. A veszélyhelyzet idején esedékes támogatási célt a támogató Kollégium abban az esetben is teljesültnek tekintheti, ha a tervezett rendezvény megvalósítása a nyilvánosság kizárásával történik, azonban az eseményről készült kép- és hangfelvételt a Támogatott valamely nyilvános felületen (saját honlapján vagy egyéb nyilvánosan elérhető portálon) – akár időlegesen vagy korlátozva – elérhetővé teszi és ezt a körülményt a szakmai beszámolóban részletezi.
A teljes közlemény itt található.