Zenekarunkat 2009-ben alapítottuk. Autentikus magyar népzenét muzsikálunk, ezen belül is minden tájegységről a rá legjellemzőbb és legszebb dallamokat igyekszünk megtanulni. Szakmai tudásunkat adatközlő zenész mesterektől, jeles revival zenészektől és saját szorgalmunkkal fejlesztjük tovább. Ennek nyomán stílus hűen igyekszünk rekonstruálni egy-egy falu, vidék tradicionális népzenéjét. A közös muzsikálás mellett, zenetanítással, programszervezéssel és zenei gyűjtéssel is foglalkozunk. A zenekar sikeres működésének több állomását megemlíthetjük: táncházak, hangulatkoncertek a Művészetek Palotájában, táncegyüttes-kíséret, születésnapok, lakodalmak, fesztiválok, felvonulások. Szeretnénk megmutatni a magyar népzenét itthon és külföldön egyaránt! Úgy látjuk, manapság egyre többen kedvelik sokszínű magyar népzenénket, mely néhol melankolikus, lírai, de többnyire mulatásra, tánc alá való zene. A zenekar összeállításait a Táncház–Népzene lemezsorozatán, valamint a youtube.com oldalon követhetik figyelemmel. Prímásunk Tóth Luca Réka 2018-ban Junior Prima díjat vehetett át a magyar népművészet és közművelődés kategóriában. A közeljövőben tervezzük egy önálló lemez megjelenését, jeles közreműködő előadóművész barátainkkal közösen. Fontosnak tartjuk sokrétű népi hagyományaink, népzenénk megélését, ezért közösen dolgozunk a Bugyin működő Csenkesz Táncegyüttessel és a Tik trió zenekarral. Emellett más táncegyüttesek például a Szili Hagyományőrző Táncegyüttes szakmai életében is szívesen részt veszünk, segítünk!

A Kollégium támogatásával készült lemez: Prímások Vízmellékről


KAPCSOLAT: Tóth Luca Réka – rekatolu@gmail.com