Népzenei pályázatok ismét az NKA Halmos Béla Programban

Népzenével foglalkozol? A Halmos Béla Program neked szeretne segíteni. Pályázz és nyerj!

A támogatási rendszert ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedi le. Összefoglaljuk a lényeget!

Az őszi kiírásban 4 altémában van lehetőség a pályázatok benyújtására. Zenészként portfóliód fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok utazási költségeire kérhetsz támogatást. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek, megrendezésére, egyesületként, programhelyszínként és zenészként is pályázhatsz, emelett pedig támogatunk népzenei táborokat is.

A portfóliós támogatás esetében célunk a népzenei együttesek és szólisták népszerűsítésének elősegítése, ezért többek között a támogatás felhasználható:

  • hang- és/vagy videófelvételeit tartalmazó kiadvány (cd és/vagy dvd) készítésére
  • fénykép-kollekcióra
  • legalább kétnyelvű (angol, magyar), a szólista/együttes nevére szóló domain-nel rendelkező, jól strukturált, mobilbarát honlap elkészítésére, vagy meglévő honlap ilyen irányú fejlesztésére
  • közösségi médiafelülete(ke)n való jelenlét megvalósítására
  • videóklip készítésre

Mind a négy altéma benyújtási határideje 2019. november 4. éjfél. További részletek, az altémák részletes leírása és kitöltési útmutató az NKA honlapján található.

Sok sikert kívánunk minden pályázónak!

Pályázati felhívás – népzenével foglalkozol?

Népzenével foglalkozol? A Halmos Béla Program neked szeretne segíteni. Pályázz és nyerj!

Zenészként portfóliód fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok költségeire kérhetsz támogatást. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek, megrendezésére, egyesületként, programhelyszínként és zenészként is pályázhatsz. Támogatunk népzenei táborokat és konferenciákat, népzenével foglalkozó médiumként pedig a tartalomgyártás költségeihez tudunk hozzájárulni. 

Az idei évben az ideiglenes jelzőt elhagyó NKA Halmos Béla Program Kollégium a mai napon tette közzé nyílt pályázati kiírását, amire egy hónapig lehet benyújtani pályázatot.  Ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedi le a támogatási rendszer. Az eddigi évekhez hasonlóan hangsúlyt kapott a nemzetközi színtér – népzenei szólisták és együttesek pályázhatnak külföldi koncertek, turnék megvalósítására, hogy zenéjüket magyar nyelvterületen kívül is többen megismerhessék.

Ezúttal is fontos fejlesztendő terület, hogy a néptáncegyüttesek megfelelő minőségű zenei kísérettel mutatkozhassanak be, így az élőzenés bemutatók zenei kíséretére vagy éppen stúdiófelvételre is nyerhető finanszírozás. Ezen kívül továbbra is előtérben maradt az oktatás, konkrétabban a népzenei képzési programok támogatása. De pályázat nyújtható még be a média részéről is – pályázni lehet új vagy már létező tematikus műsorral, ami a népzene népszerűsítését szolgálja.

Mind az öt altéma benyújtási határideje 2019. szeptember 2. éjfél. További részletek az NKA honlapján találhatók.



.

Népzene a Völgyben

10 nap koncertekkel, színházzal, irodalommal, előadásokkal és rengeteg népzenével! Összegyűjtöttük a következő 10 nap népzenei és világzenei programjait nektek, van miből válogatni a Művészetek Völgyében!

Forrás: Hagyományok Háza

A népzenei programok központi helyszíne Kapolcson a Folkudvar, amit mint minden évben, idén is a Hagyományok Háza tölt meg programokkal. Az udvarban 10 napon át kézműveskedhetünk, előadásokat hallgathatunk, gyerekprogramok közül válogathatunk; lesz énektanítás, tánctanítás és neves előadók koncertjei természetesen. A rendszeres esti táncházak házigazdái közt megtaláljuk az Eszterlánc zenekart, a Vujicsics együttest, ifj.Csoóri Sándort és az Ötödik évszakot, a Zagyva Bandát és a Romengot is. A folkudvar az egyetlen helyszín, ahol hajnalig mehet a mulatság, érdemes a könnyűzenei koncertek után még odanézni; garantált, hogy lesz még jó hangulat! 

Aki a táncházon túl koncertekre is kíváncsi, bőven tud válogatni a Hagyományok Háza által összeállított műsorból. A hét első felében fellép a Muzsikás, Dresch Mihály és ifj. Csoóri Sándor ‘Sündi’ a Párbeszéd koncertek keretében, amit az NKA Halmos Béla Program is támogatott; továbbá hallhatjuk Szalonnát és bandáját, Juhász Zoltánt és Juhász Rékát az Üver zenekarral, Dresch Mihályt ezúttal az Eszterlánc zenekarral és a Vujicsics Együttest is. A fesztivál második felében színpadra áll az Etnofon Novák Péterrel, akik “A Forrásoktól a Vízierőművekig” címmel készülnek rendhagyó műsorral. Hallhatjuk még Lakatos Róbertet és zenekarát, akik Bartók hegedűduóiból válogattak, és ezek népzenei forrásait is bemutatják.

A népzenétől a világzene felé haladva, Kapocslról pedig Taliándörögdre átsétálva a Kocsor Ház programját érdemes megnézni, ahol szintén rengeteg ismerős nevet találunk a programban. Hallható lesz a Parno Graszt, a Kale Lulugyi és Szirtes Edina Mókus is. A Halmos Béla Program portfóliós zenekarai közül fellép a Dalinda, a Karaván Família, a HolddalaNap és a Csángálló is!

A kapolcsi Muharay Udvar is rengeteg izgalmas népművészeti és népzenei programmal készül, többek között itt lép fel a Tázló,az Esszencia Lakatos Mónika és a cigányhangok, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band és Tímár Sára Minek nevezzelek lemeze is hallható lesz.

A felsoroltakon kívül természetesen számos izgalmas koncertet találunk még, érdemes a teljes programot a fesztivál honlapján megnézni!

Nyárra a Benczúr Kertbe költözünk!

Nyári estéken a szabad ég alatt, barátságos környezetben, élőzenére, jó társasággal múlatni az időt; ezt kínálja vendégeinek a Benczúr Kerti Esték népzenei sorozata. A fél nyolckor kezdődő egyórás koncert után este tízig lesz lehetőségünk együtt maradni, beszélgetni, enni, inni, sőt táncolni is. A koncert után ugyanis a zenekar tagjai csatlakoznak a közönséghez és az est táncházzal, közös mulatsággal folytatódik majd. A fellépőket a Halmos Béla Kollégium kurátorai válogatták, akik azt is vállalták, hogy az általuk kiválasztott zenekar koncertjének házigazdái lesznek. Önt is szeretettel várjuk és reméljük, hogy találkozunk majd a Benczúr Kertben a nyár folyamán a Halmos Béla koncertsorozaton!

Liber Endre – a Halmos Béla Program Kuratóriumának vezetője

“Nyárra a Benczúr Kertbe költözünk!” A teljes bejegyzés megtekintése

Táncháztalálkozó 2019

Hatalmas sikerrel zárult az immáron 38. alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozó. Hazánk legnagyobb népzenei eseményén a Halmos Béla Program is képviseltette magát – két zenekar, a Sárarany és a Sültü adott remek hangulatú koncertet, amelyről felvétel is készült. A kisfilmben a két, korábban portfóliós pályázaton nyert banda személyesen is bemutatkozik, illetve a videó visszaadja a légkört, ami április első hétvégéjén a Budapest Sportaréna Lajtha termét lengte körbe.


Zenekari portfólió

Őszi pályázati időszak

Aranyalmazene Kulturális és Szolgáltató Betéti TársaságAranyalma páros – Portfólió kialakítása1.000.000 Ft786133/2
Balogh Kálmán SándorBalogh Kálmán cimbalomművész és formációihoz kapcsolódó portfóliójának kialakítása1.200.000 Ft786133/4
Borz BertaAz Esszencia produkció portfóliójának Kialakítása1.200.000 Ft786133/34
Csenki ZalánCsenki Zalán kobzos portfóliója1.100.000 Ft786133/17
Dagály Kulturális AlapítványA Holddalanap zenekar 2. lemezének elkészítésére és a lemez kiadásához kapcsolódóan a professzionális portfólió kialakítása1.000.000 Ft786133/22
Enyedi ÁgnesEnyedi Ágnes énekesi portfóliójának elkészítése1.400.000 Ft786133/24
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Csizmadia Anna portfóliójának kialakítása1.300.000 Ft786133/12
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Dresch Misi Vonós Quartet portfóliójának kialakítása1.200.000 Ft786133/23
Gingo Art&Service Korlátolt Felelősségű TársaságSzalóki Ági népzenei portfóliójának kialakítása és első népzenei albumának rögzítése, kiadása1.400.000 Ft786133/26
Incsut Művészeti- És Gazdasági Szolgáltató Betéti TársaságA Magos Együttes portfóliójának elkészítése1.500.000 Ft786133/20
Kálmán BenceBajkó Zenekar portfóliójának kialakítása900.000 Ft786133/25
Konkoly CsengeKonkoly Csenge és a Magyarhang znekar első lemezének megjelentetése, weboldal és portfólió elkészítése1.200.000 Ft786133/9
Kubinyi JúliaKubinyi Júlia előadó portfóliója1.100.000 Ft786133/19
Legeza MártonPortfólió készítése a Tallabille zenekarnak1.300.000 Ft786133/33
Maróti DánielAz Oláh Gipsy Beats együttes portfóliójának elkészítése920.000 Ft786133/27
Nagy IstvánA Karaván Família együttes promóciójának fejlesztése1.260.000 Ft786133/6
Orbán JohannaA Dalinda együttes teljes körű portfóliójának kiépítése1.200.000 Ft786133/7
Őseink Nyomában Közhasznú AlapítványA Horsa Banda Portfóliójának Kialakítására1.500.000 Ft786133/1
Páll ÉvaA Bara zenekar autentikus népzenei lemezének kivitelezése, honlap létrehozására1.200.000 Ft786133/13
Pásztorcsillag AlapítványDóra Áron portfóliójának összeállítása1.400.000 Ft786133/28
Radák MártonA Sárarany zenekar portfóliójának fejlesztése (Bukovina Népzenei Hagyományának Népszerűsítése)1.400.000 Ft786133/15
Réti Kálmán BenedekBabra zenekar első lemezének megjelentetése, videóanyag készítése portfóliójának fejlesztése1.400.000 Ft786133/21
Szabó AndrásA Zagyva Banda népi zenekar portfóliójának megújítása megalakulásuknak 15 éves évfordulója alkalmából1.200.000 Ft786133/16
Szatmári ZsoltTímár Sára népdalénekes portfóliójának kialakítása1.200.000 Ft786133/29
Tamburaszó EgyesületA Márványos Tamburazenekar portfóliójának kialakítása1.060.000 Ft786133/10
Tele Van Kulturális Szolgáltató Betéti TársaságMihó Attila portfóliójának kialakítása, hanghordozójának, videóanyagának és honlapjának elkészítése1.300.000 Ft786133/5
Tele Van Kulturális Szolgáltató Betéti TársaságSzlama László portfóliójának kialakítása, hanghordozójának, videóanyagának, honlapjának elkészítése1.200.000 Ft786133/31
Török TillaTörök Tilla portfóliója1.200.000 Ft786133/32

Népzenei tábor

Őszi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
100 Fonat Szociokulturális EgyesületA IV.Bözödi Népzene és néptánctábor megrendezése385.000 Ft786104/44
Békés Megyei Népművészeti EgyesületSuttyomba zenekar népzenei koncertje és táncházai megtartása A XXVII. Országos Felnőtt Komplex Népművészeti Táborban400.000 Ft786104/45
Budapesti Művelődési KözpontGuzsalyas Kézműves Tábor megrendezése600.000 Ft786104/46
Cezsdimi Civil Európai Zenei És Sportdiplomáciai Magyar Intézet Nonprofit Kft.XXVI. Egyszólam Népzenei Tábor megrendezése1.200.000 Ft786104/37
Csökmői Hagyományőrző EgyesületX. Csökmői Népművészeti Tábor megrendezése1.200.000 Ft786104/41
Debreceni Művelődési KözpontA Szeredás Népzenei Tábor megrendezése1.100.000 Ft786104/33
Élő Forrás Hagyományőrző EgyesületDűvő Népzenei Tábor megrendezése1.200.000 Ft786104/40
Gajdos Népzenei És Néptánc Kulturális EgyesületA IX. Gajdos Népzenei és Néptánc Gyermektábor Népzenei Programjai800.000 Ft786104/50
Garai Székelykör EgyesületXI. Garai Népművészeti Tábor megrendezése550.000 Ft786104/62
Gyepük Népe AlapítványGyermek és Családos Népművészeti Szakmai Csángó Tábor megrendezése600.000 Ft786104/58
Gyulai Közművelődési És Vízimentő EgyesületKezdők citera játék oktatása haladó citerások oktatása népdalok éneklése, tanítása450.000 Ft786104/49
Heltai Gáspár Könyvtári AlapítványIdentitásfejlesztő és népművészeti tábor megrendezése530.000 Ft786104/61
Helyiérték Gondolkodók És Alkotók Regionális EgyesületeA XXVI. Méta Népzenei És Néptánctábor megrendezése970.000 Ft786104/30
Juhászok Civil SzervezetJuhász Népzenei Tábor megrendezése770.000 Ft786104/64
Kallós Zoltán AlapítványNépzenei Tábor Ifjaknak – Kallós Zoltán Alapítvány – Válaszút 2017. Július 2-9.1.129.000 Ft786104/55
Kemenesaljai Néptáncért AlapítványBokréta Tábor megrendezése600.000 Ft786104/59
Keresztury Dezső Városi Művelődési KözpontHejj Regő Rejtöm… Népi hangszerkészítés, hangszertanulás zalai hagyományok alapján megrendezése920.000 Ft786104/47
Kékiringó AlapítványNépművészeti tábor megrendezése tehetséges gyerekeknek600.000 Ft786104/42
Lajtha László AlapítványA XIX. Kommandói cigányfolklór tábor népzenei programjaira250.000 Ft786104/43
Lázi Dombi Kulturális EgyesületDudaiskola elnevezésű tábor megrendezése1.000.000 Ft786104/54
Magyar Nemzetiségi Művelődési IntézetJárd Ki Lábam, Járd Ki Most! IX. Néptánctábor megrendezése375.000 Ft786104/39
Mester Tanoda AlapítványA XVII.. Kobzos Kurzus – Moldvai kobzos, énekes, hegedűs, furulyás népzenei kurzus megrendezése tábor keretében697.000 Ft786104/31
Nagy Gáspár Kulturális KözpontNépzenei tábor megrendezése500.000 Ft786104/32
Nagykállói, Oktatási, Műsorszolgáltató, Közművelődési és Szociális Közhasznú Nonprofit Kft.33. Téka Népművészeti Tábor megrendezése600.000 Ft786104/63
Nemzetközi Vizuális Művészeti AlapítványNyári Berek Mediawave nyári művészeti tábor népzenei műhelyrész programjai594.000 Ft786104/57
Népkör Magyar Művelődési KözpontHúzzad Édes Muzsikásom! – A Népkör MMK népzenei tábora megrendezésére790.000 Ft786104/60
Partiscum Kórus EgyesületIV. Hatetudnád népzenei tábor és IV. Hatetudnád Néptánctábor megrendezése1.666.000 Ft786104/51
Pásztorcsillag AlapítványNépzenei programok a Tihanyi Bourdon zenei táborban1.000.000 Ft786104/66
Suttyomba A Viharsarok Népi Kultúrörökségének Megőrzéséért Közhasznú AlapítványI. Suttyomba Népzenei tábor megrendezése598.000 Ft786104/34
Szécsényi Népművészeti EgyesületPuszták hangja pásztorok zenei hagyománya a Hortobágyon600.000 Ft786104/36
Szint Kulturális EgyesületNépzenész továbbképző tábor megrendezése888.000 Ft786104/38
Talentum Tehetséggondozó Művészeti EgyesületV. Talentum Gyermek- és Ifjúsági Néptánctábor megrendezése600.000 Ft786104/48
Téka Művelődési AlapítványA Ii. Feketelaki Népzene Tábor Megrendezésére830.000 Ft786104/35
Tisza-Folk AlapítványXxxiii. Tisza-Folk Nyári Népzenei és Néptánctábor megrendezése820.000 Ft786104/53
Zalaszentlászlóért EgyesületFurulya-és citeratábor megrendezése460.000 Ft786104/65

Koncerttámogatás

Őszi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Ady Endre Társaság SzatmárnémetiA Betyárjáték című előadás bemutatása1.000.000 Ft786226/9
Ars Dansandy Polgári TársulásFelvidék Népzene CD-bemutató koncertsorozat840.000 Ft786226/15
Bethlen Téri Színház Közhasznú Nonprofit Kft.Párbeszéd című koncertsorozat megvalósítása1.000.000 Ft786226/35
Borz BertaAz Esszencia Produkció Szárnyalás munkacímű hanglemezéhez kapcsolódó lemezbemutató Koncertsorozat megvalósítása1.000.000 Ft786226/12
Budapesti Zsidó HitközségA Kárpát-medence zsidó népzenéje koncert500.000 Ft786226/33
Budavári Művelődési HázSebő-Klub és táncház-sorozat megrendezése600.000 Ft786226/44
Büki Művelődési És Sportközpont, KönyvtárA Zsikó Banda és vendégei koncertje510.000 Ft786226/1
Cezsdimi Civil Európai Zenei És Sportdiplomáciai Magyar Intézet Nonprofit Kft.A Hungarian Folkembassy: A nagy háború – a népdalok aulnézetéből c. zenekönyv bemutatójára a Kobuci Kertben700.000 Ft786226/45
Dagály Kulturális AlapítványA Holddalanap zenekar lemezbemutató nagykoncertje és gyimesi, moldvai, roma táncháza800.000 Ft786226/55
Egri Kulturális És Művészeti KözpontMátrai képek- A népzenétől a kórusmuzsikáig koncert a Kodály Zoltán Emlékév alkalmából1.000.000 Ft786226/50
Erkel Ferenc Kulturális Központ És Múzeum Nonprofit Kft.Koncertsorozat a Halmos Béla Hétvége keretében900.000 Ft786226/49
Élő Forrás Hagyományőrző EgyesületÜzenet Haza – Népzenei koncertsorozat verssel, tánccal Udvarhelyszék településein1.000.000 Ft786226/34
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Pásztornap megrendezése a Fonóban1.000.000 Ft786226/52
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.A Dresch Misi Vonós Quartet 2017-es vidéki turnéja1.000.000 Ft786226/53
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Fonó Selection sorozat – A mi népzenénk900.000 Ft786226/58
Gingo Art&Service Kft.Szalóki Ági és Bodrogi Éva Gyere Ki Te Gyöngyvirág című népzenei nagykoncertjének megvalósítása a Zeneakadémián1.000.000 Ft786226/54
Goldmark Károly Művelődési KözpontNépzenei koncertsorozat Keszthelyen890.000 Ft786226/17
Hétrét Magyar-Amerikai Művészeti Kft.Rendhagyó Prímástalálkozó Hétrétországban800.000 Ft786226/38
Hírbelebumm Szociális SzövetkezetÉn is Kossuthtal tartok!350.000 Ft786226/59
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti EgyesületZenés országjárás – Túri citeraszóval című népzenei hangverseny turnéztatása Jász-Nagykun-Szolnok megye településein400.000 Ft786226/14
Juhászok Civil SzervezetJuhász zenekar nagykoncertje620.000 Ft786226/37
Juventus Kulturális, Oktatási És Szolgáltató Betéti TársaságKépzeletbeli múltkutatás – Ségercz Ferenc és Szokolay Dongó Balázs koncertjei Erdélyben700.000 Ft786226/47
Kalotaszeg Nte EgyesületBuda Folk Band koncert Mérán700.000 Ft786226/19
Kalotaszeg Nte EgyesületBesh o Drom Koncert Mérában300.000 Ft786226/20
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési KözpontNépzenei fesztivál a budatétényi Rózsakertben999.600 Ft786226/13
Kobuci Kereskedelmi És Szolgáltató Kft.Szabadtéri koncert-táncház sorozat a Kobuci Kertben910.000 Ft786226/56
Legeza MártonTallabille zenekar koncertsorozata Hallották-e hírit Csongrád megyének címmel1.000.000 Ft786226/67
Madách Imre Művelődési KözpontA Paparács zenekar koncertje a Magyar Kultúra Napján600.000 Ft786226/10
Madách Imre Művelődési KözpontA Csík zenekar koncertje600.000 Ft786226/26
Mester Tanoda AlapítványMézespálinka 2017. Karácsonyi ünnepi népzenei nagykoncert megrendezése750.000 Ft786226/41
Mester Tanoda AlapítványRegionális népzenei koncertsorozat a Szegedi Népzenei Kamaraműhely előadásában846.000 Ft786226/42
Mhmc Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú EgyesületTiszaalpári ünnepi nagykoncert a Sebő Együttes és Claude Flagel részvételével800.000 Ft786226/64
Nagy Gáspár Kulturális KözpontNagykoncert kis faluban táncházzal egybekötött koncert megrendezése a Muzsikás, Kákics együttessel és helyiekkel900.000 Ft786226/43
Nemzetközi Vizuális Művészeti AlapítványBoth Miklós és mezőségi és kalotaszegi népzenész barátai koncertje990.000 Ft786226/39
Nemzetközi Vizuális Művészeti AlapítványFerenczi György & Rackajam és prímás barátai koncertjére990.000 Ft786226/40
Népkör Magyar Művelődési KözpontFölszállott a páva gála a 16. Interetno Fesztivál keretein belül a World Music Selection pogramon900.000 Ft786226/23
Népkör Magyar Művelődési KözpontWorld Music Selection koncertsorozatra1.000.000 Ft786226/24
Nyimi Hagyományőrző És Kulturális EgyesületKoncertsorozat Nyim község főterén800.000 Ft786226/27
Országos Német KultúregyesületSváb hangulatok koncertsorozat600.000 Ft786226/11
Ördögkatlan Fesztivál EgyesületSzárnyalás – Az Esszencia zenekar koncertje a X. Ördögkatlan Fesztiválon600.000 Ft786226/61
Ördögkatlan Fesztivál EgyesületA Muzsikás együttes és vendégeinek közös hangversenye a X. Ördögkatlan Fesztiválon800.000 Ft786226/62
Ördögkatlan Fesztivál EgyesületPál István Szalonna és bandája koncertjére a X. Ördögkatlan Fesztiválon500.000 Ft786226/63
Őri AlapítványKoncert Bartók műveiből1.000.000 Ft786226/51
Pásztorcsillag AlapítványNépzenei koncertsorozatra Tihanyban1.000.000 Ft786226/60
Petőfi Sándor Magyar KultúrkörÖrökségünk-Vajdasági nagyzenekar koncertje830.000 Ft786226/21
Pro Nádasmente EgyesületNapra koncert a Kolozsvári Magyar Napok 0. napján300.000 Ft786226/16
Pro Nádasmente EgyesületGóbé zenekarral – gyermeknapi koncert700.000 Ft786226/18
Rév Polgári TársulásHalmos Béla Projekt – hagyományőrzők és tisztelők a révben1.000.000 Ft786226/32
Suttyomba A Viharsarok Népi Kultúrörökségének Megőrzéséért Közhasznú AlapítványSuttyomba Zenekar népzenei koncertsorozata990.000 Ft786226/28
Szabadtéri Néprajzi MúzeumHerczku Ágnes évadzáró népzenei koncertje a Skanzen Szent Márton-Napi Újbor fesztiválján900.000 Ft786226/3
Szabadtéri Néprajzi MúzeumLajkó Félix népzenei koncertje a Skanzen 50 jubileumi rendezvényén700.000 Ft786226/4
Szabadtéri Néprajzi MúzeumA Skanzen 50 éves jubileumi népzenei koncertsorozata1.000.000 Ft786226/5
Szarkaláb Kulturális EgyesületNépzenészek Találkozója megrendezése1.000.000 Ft786226/57
Szatmári ZsoltTímár Sára népdalénekes lemezbemutató koncertje800.000 Ft786226/46
Táncház AlapítványTágasságot nekünk is! 2017 – Zeneiskolák, népzeneoktatási műhelyek koncertje Halmos Béla Emlékének ajánlva1.000.000 Ft786226/25
Táncház AlapítványSebő 70 – A Sebő együttes és vendégei nagykoncertje800.000 Ft786226/29
Táncház AlapítványÓkútból friss víz – Borbély Mihály és barátai nagykoncertje800.000 Ft786226/30
Táncház EgyesületA Táncháztalálkozó 2017 fesztiválzenekara gálakoncertje*1.000.000 Ft786226/22
Területi Művelődési Intézmények EgyesületeA Muzsikás együttes 6 alkalomból álló zenekari turnéjának megvalósítása a Temi Intézményeiben1.000.000 Ft786226/48
Tiszta Forrás Kulturális És Környezetvédelmi EgyesületJáték határok nélkül jubileumi koncertsorozat a 15 éves Zagyva Bandával600.000 Ft786226/7
Tiszta Forrás Kulturális És Környezetvédelmi Egyesület15 éves a Zagyva Banda jubileumi nagykoncert a Galgamentén400.000 Ft786226/8
Tradíció Edukáció AlapítványRendhagyó énekórák a népzene jegyében1.000.000 Ft786226/36
Túri LucaA Korinda zenekar koncertje (Csángók és a keleti székelység népzenéje)1.000.000 Ft786226/2
Van Esély Közhasznú EgyesületKárpát-medencei népzenei együttesek és szólisták koncertje Kisvárdán 2017.850.000 Ft786226/31

A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.

Tavaszi pályázati időszak

Arborétum Presszó Kft.Az Oláh Gipsy Beats lemezbemutató koncertje megrendezésére a Kobuci Kertben300.000 Ft786131/15
Babraband Szolgáltató Bt.Hazai településeken megvalósuló magas színvonalú, kiemelt népzenei koncertsorozat megrendezésére *500.000 Ft786131/13
Cuháré Kulturális Közhasznú EgyesületGood Company és Máskép Zenekar nagykoncert megrendezésére a Derecske Városi Művelődési Központban300.000 Ft786131/16
Debreceni Campus Szolgáltató És Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.Világzenei koncertsorozat megrendezésére a Debreceni Egyetem klubjaiban500.000 Ft786131/12
Etnofon Művészeti És Szolgáltató Bt.Leánydicsérő c. lemezbemutató koncert megrendezésére a BMC-ben950.000 Ft786131/7
Élő Forrás Hagyományőrző EgyesületÉlő Forrás Nyár – Csík Zenekar koncertje megrendezésére800.000 Ft786131/20
Faluház És Ravasz László Könyvtár LeányfaluBarangolás a Magyar Népzene Világában – 6 alkalmas népzenei ismeretterjesztő előadássorozat a fiatal generáció számára leányfalun a faluházban350.000 Ft786131/17
Fonográf Polgári TársulásKorpás Éva Fecském című koncertműsorának magyarországi turnéja700.000 Ft786131/10
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Lajkó Félix évzáró folk koncertje megrendezésére a Fonóban300.000 Ft786131/21
Forgórózsa Népművészeti Központ Nonprofit Kft.Hagyományőrzők koncertje megrendezésére800.000 Ft786131/38
Gryllus Kulturális És Kereskedelmi Kft.Felsütött a Nap az Égre dupla népzenei karaoke dvd-bemutató koncert megrendezésére650.000 Ft786131/23
Gyermekeinkért, Jövőnkért AlapítványNépzenei koncertsorozat megrendezésére a Keszthelyi Művelődési Házban700.000 Ft786131/33
Gyulai Várszínház Nonprofit Kft.Zenekarok koncertjére a Halmos Béla Népzenei Fesztiválon, a Gyulai Várszínházban400.000 Ft786131/35
Hírbelebumm Szociális SzövetkezetFújd Fel Dudás a Dudádat! című koncertsorozatra480.000 Ft786131/37
Incsut Művészeti- És Gazdasági Szolgáltató Bt.Édesanyám Sok Szép szava c. koncert székesfehérvári bemutatójára500.000 Ft786131/11
Inter-Ausztria Kereskedelmi És Vendéglátó Kft.Rendhagyó prímástalálkozó koncert megrendezése, táncosok közreműködésével500.000 Ft786131/26
Juhászok Civil SzervezetJuhász Zenekar vajdasági koncertsorozata megrendezésére600.000 Ft786131/27
Kulturist Kulturális, Idegenforgalmi És Kereskedelmi Szolgáltató Kft.Betyárjáték című koncert előadásra700.000 Ft786131/22
Mhmc Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú EgyesületÜnnepi koncertre a XIV. Országos Tekerőlantos Találkozón600.000 Ft786131/32
Népkör Magyar Művelődési KözpontWorld Music Selection350.000 Ft786131/1
Pásztorcsillag AlapítványNépzenei koncertsorozatra a Tihanyi Művelődési Házban650.000 Ft786131/34
Petőfi Sándor Magyar KultúrkörÖrökségünk-vajdasági nagyzenekar450.000 Ft786131/8
Suttyomba A Viharsarok Népi Kultúrörökségének Megőrzéséért Közhasznú AlapítványA Suttyomba zenekar lemezbemutató koncertje népzenei-világzenei produkció bemutatására200.000 Ft786131/6
Szabó AndrásFaluról Falura – koncertsorozatra a Zagyva Bandával500.000 Ft786131/25
Szimplafilm Filmforgalmazó És Filmgyártó Kft.Az erdélyi népzenei koncertsorozat (Berlin/Tokos zenekar (kolozsvár), Magyarpalatkai Banda, Buda Folk Band) tiszteletdíjára600.000 Ft786131/30
Tele Van Kulturális Szolgáltató Bt.Összehegedült Kárpátok – Vizeli Balázs és Mihó attila nagykoncertjére *600.000 Ft786131/28
Tradíció Edukáció AlapítványBorsodi Népdalok Ünnepe, Miskolci Népzenészekkel című koncertre350.000 Ft786131/18
X-Produkció Kulturális, Kereskedelmi És Szolgáltató Bt.A Muzsikás együttes koncertjére Szabadkán *800.000 Ft786131/36

A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő -, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt.

Ismeretterjesztő műsorok, médiatámogatás

Őszi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Balogh TiborA Brácsa című népzenei műsorsorozat készítése1.100.000 Ft786134/16
Civil Rádiózásért AlapítványHetente jelentkező népzenei, hagyományápoló rádiós magazinműsor készítése a Civil Rádión1.150.000 Ft786134/1
Contact Persons Szolgáltató És Tanácsadó Betéti TársaságA Ritmus És Hang, Győri Rádió Népzenei Műsorára2.300.000 Ft786134/2
Etnofon Művészeti És Szolgáltató Betéti TársaságAllegro Hungaro néven tematikus népzenei-világzenei blog indítására1.400.000 Ft786134/11
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.Népzene újragombolva című műsorok készítése600.000 Ft786134/7
Hagyományok HázaÁtjáró 12 részes televíziós népzenei műsorsorozat6.500.000 Ft786134/8
Halasi Média És Kultúra Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságA Folk Esték sorozat felvétele és Televíziós vetítése700.000 Ft786134/6
Kulturális Életért Közhasznú EgyesületFonó – Népzenei Magazinműsorra a Mustár Fm-en1.200.000 Ft786134/3
Lp Média Művészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságTáncra Magyar! C. népzenei magazin gyártása1.500.000 Ft786134/13
Méra 86 Zenei, Művészeti És Kulturális Szolgáltató Betéti TársaságA népzene – különös tekintettel a táncházmozgalom zenei világa – népszerűsítését szolgáló tematikus műsor – Népzene Határok Nélkül1.000.000 Ft786134/5
Part-Oldalak Kulturális EgyletNéptánc, népzene Dunaföldváron az Ördögszekér Néptáncegyüttes kalauzolásával a Dunaföldvár Tv Mozaik című műsora800.000 Ft786134/10
Rádió 96,3 Kereskedelmi És Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságA Népzene és a táncházmozgalom zenei világának népszerűsítését szolgáló informatív műsor a Fortuna Rádióban1.400.000 Ft786134/9

Szakmai vásárok, nemzetközi jelenlét

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Cezsdimi Civil Európai Zenei És Sportdiplomáciai Magyar Intézet Nonprofit Kft.Civil Európai Zenei és Sportdiplomáciai Magyar Intézet, Hungarian Folkembassy – Magyar Népzenei Nagykövetség és Romengo zenekarok képviselete a Womex 17-en300.000 Ft786103/6
Dagály Kulturális AlapítványA Holddalanap zenekar részvétele a 2017-es lengyelországi Womex-en700.000 Ft786103/4
Éri MártonAtlantic Music Expo-n való regisztrált részvétel- Zöld-Foki Szigetek, Praia, Cabo Verde500.000 Ft786103/1
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Kft.A Fonó jelenlétére Spirit Of Tengri és a Womex szakmai vásárokon1.400.000 Ft786103/3
Maróti DánielA Romano Drom Zenekar és az Oláh Gipsy Beats zenekar képviselete standdal a 2017-es Womex-en490.000 Ft786103/5
Salamon SomaRészvételre az Atlantic Music Expo-n a Zöld-Foki Köztársaságban, regisztrált stand bérlésére700.000 Ft786103/2