Virtuális hagyományaink

Pályázati felhívás online népművészeti módszertani tartalmak elkészítésére a Hagyományok Házában

A népművészet eddig sosem látott mértékben költözhet be otthonainkba, tanulhatunk táncot, interaktívan sajátíthatunk el néprajzi ismereteket, eljuthatunk olyan koncertekre, előadásokra, amelyekre egyébként nem, megtanulhatunk játszani egy hangszeren, vagy megismerhetünk kézműves technikákat és alkothatunk, kísérletezhetünk otthon.

Ebbe a digitális tudásmegosztásba szeretnénk bevonni a népművészet területén tevékenykedő néptánc- és népzenei előadóművészeket és tanárokat, a kézműves oktatókat és alkotókat, ezért broadcast minőségű interaktív, digitális, audióvizuális segédanyagok részletes, írásos kidolgozására bátorítjuk őket. Nyertes pályázat esetén a Hagyományok Háza pályázatonként akár 500 000 forintot is fizet a nyertes, részletes szövegkönyvért, és szükség esetén saját eszközeit is a rendelkezésére bocsátja a pályázat megvalósítása érdekében. A pályázatokat a Hagyományok Háza szakemberei értékelik és bírálják el.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. április 15., 23:59

Pályázati kategóriák:

Néptánc, népi játék

  • néptáncoktatást elősegítő digitális szakmai anyagok kidolgozása és rögzítése
  • otthoni gyakorlásra alkalmas digitális szakmai anyagok kidolgozása és rögzítése
  • egy adott néprajzi kistáj, tájegység, vagy település táncait és népi játékait feldolgozó digitális szakmai segédanyag kidolgozása, illetve rögzítése
  • egy táncos egyéniség táncrepertoárjának az elsajátítását elősegítő digitális szakmai segédanyag kidolgozása, illetve rögzítése

Népzene

  • otthoni gyakorlásra, valamint távoktatásra alkalmas digitális szakmai anyagok kidolgozása és rögzítése
  • online felületeken megtartható koncertek megtervezése és rögzítése
  • népzenei hang- és/vagy videófelvételt tartalmazó kiadvány (CD vagy DVD) terveinek a kidolgozása és rögzítése
  • a pályázathoz benyújtott nyertes forgatókönyv alapján videóklip elkészítése

Kézművesség

  • a pályázathoz benyújtott nyertes forgatókönyv alapján audiovizuális módszertani oktatási anyagok elkészítése

A teljes felhívás és a pályázati dokumentumok itt találhatók.

Ötödik évszak

A városi környezet és a hagyomány tisztelete játékosan ötvöződik zenéjükben. Számaik magját a hiteles kárpát-medencei népzene adja, ebből a biztos alapból indulnak az improvizatív műfajok világa felé. A zenekar énekesnője, a magyar-francia származású Izabella Caussanel a sanzonok sajátos világával emeli az együttes hangzásvilágát. Szövegeik közt egyaránt találunk népdalokat, magyar és francia költők verseit – magyar és francia nyelven. Több évtizedes tapasztalat, nemzetközi zenei karrier és sokéves rokoni-baráti kapcsolat áll 2018-ban alakult felállás mögött.


KONTAKT: Ifj. Csoóri Sándor +3670 418 2400

Romengo

A Romengo magyarországi oláh-cigány zenét játszik. A tagok nagy része ezt a muzsikát anyanyelvével együtt sajátította el. A szülőktől tanult hagyományos cigány népdalokkal és saját számokkal és hangzásvilággal áll színpadra a zenekar. 2004-es megalakulásuk óta, India (Sufi Sutra) Malajzia (Rainforest World Music Festiva) Dél-Korea (Sori Festival) és Mexikó (Cervantino Festival) mellett a Romengo Európa több, mint 25 országban koncertezett. 2019-ben pedig Dél-Amerikában ünnepelték a 15. évfordulójukat. Kolumbiában,Ecuadorban és Peruban koncerteztek.  Az együttes mindkét albuma bekerült a World Music Charts Europe 10 legjobb lemeze közé. A Romengo zenéjét a kulturális gyökerek tisztelete és a megújulás jellemzi. Amellett, hogy előszeretettel használják az olyan hagyományos hangszereket, mint a kanna,teknő és kanál, nem idegenkednek az új hangzásoktól sem. Saját bevallásuk szerint az oláh-cigány zene határai túlnyúlnak az országén, ezért kerülhettek a Romengo dalaiba olyan más zenei stílusok hatásai, mint a jazz és a flamenco, Dresch Mihály saxofonos és Juan De Lerida flamenco gitáros játékának köszönhetően, akik a Romengo Nagyecsed-Budapest albumán is hallhatók.

KONTAKT: manager@romengo.com

Friss pályázati eredmények

Kiderültek az őszi pályázati ciklus eredményei! A friss nyertesek listája és a Kuratórium közleménye itt olvasható.

A korábbi évek után idén is előtérben volt hazai örökségünk külföldre történő exportálása, nevezetesen népzenei szólisták és együttesek, illetve külföldi koncerthelyszínek nyújthattak be pályázatot külföldi országban megrendezésre kerülő koncertek, turnék megvalósítására. Ezzel kapcsolatban a Kuratórium az alábbi közleményt tette közzé.

Kedves pályázók! 
A Halmos Béla Program Kollégiuma legutóbbi pályázati felhívására összesen közel négyszer akkora összegű pályázati igény érkezett be, mint amekkora pályázati keret a Kollégium rendelkezésére állt. Emiatt a legtöbb esetben olyan döntés született, melyben a pályázók által igényelt összegnél jóval kevesebb támogatást tudott csak megítélni a Kollégium.Felhívjuk ugyanakkor pályázóink figyelmét arra, hogy az NKA pályázati rendszerén keresztül -indokolt esetben- van lehetőség az eredeti pályázat módosítására, kérelem benyújtásával. Ennek módja a következő:

1. Az Effector rendszeren belüli pályázati fiókba, a megadott pályázathoz kapcsolódóan kerüljön feltöltésre egy egyszerűen megfogalmazott kérelem, amely a Kuratóriumnak szól.

2. A kérelem az elnyert összegből adódó tartalmi változásokat foglalja össze és kéri a Kuratóriumot, hogy vegye figyelembe a csökkentett összegből adódó programmódosítást.(pl. ha egy hat koncert megvalósítására benyújtott pályázatból a hatnál kevesebb tud csak megvalósulni, akkor ez kerüljön a kérelembe!)

3. A kérelmet az NKA kapcsolattartója továbbítja a Kuratórium felé, ami minden esetben döntést hoz és erről a pályázót tájékoztatja.

4. Ez még nem minősül szerződésmódosításnak, mivel még a szerződéskötés előtt módosult szakmai program.

Kérdés esetén keressétek ügyfélszolgálat időben a Kollégium általános kapcsolattartóját!  (Géczi Gyöngyvér +36 1 550 2892)

Az altémák szerinti lista az NKA oldalán olvasható.

Konferencia

Augusztusi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Asociatia Erdélyi Magyar Népzenészek EgyesületeXV. Erdélyi Táncházzenészek Találkozója800.000 Ft786135/23
Debreceni Művelődési KözpontV. Cívis Mépzenei konferencia megrendezése600.000 Ft786135/22
Együtt-Lét Kulturális EgyesületA hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.- Nádudvari népzenei konferencia megrendezése200.000 Ft786135/25
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságFonó Folk Selection konferencia 2. megrendezése1.000.000 Ft786135/19
Juhászok Civil SzervezetNépzenei konferencia – a Vajdasági Népzenész Találkozón500.000 Ft786135/14
Közkincs Művészeti És Kulturális Közhasznú EgyesületA Dudazene audio-rögzítésének kezdetei és mai jelentősége. az első magyar dudafelvétel 110. és az első mohácsi fonográfos rögzítés 80. évfordulójának emlékére500.000 Ft786135/20
Liszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemHarmadik és Negyedik Kobzos Nap – konferencia zenével illusztrált tematikus előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és koncertekkel – megrendezése1.200.000 Ft786135/15
Mhmc Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú EgyesületMűvészettel nevelés bemutatókkal egybekötött szakmai konferencia megrendezésére, a IV. Magyar Népzeneoktatás Ünepén1.200.000 Ft786135/18
Népkör Magyar Művelődési KözpontA népzene és a gyermekek – a népkör MMK népzenei konferenciája500.000 Ft786135/21
Vajdasági Magyar Művelődési IntézetEmlékkonferencia Bodor Anikó (1941-2010) népzenekutató munkásságára1.300.000 Ft786135/17

Ismeretterjesztő műsor, médiatámogatás

Augusztusi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Baja Hangja Korlátolt Felelősségű TársaságKultúrbonbon-népiesen megvalósítása900.000 Ft786134/68
Balogh Tibor JenőA brácsa című népzenei rádióműsor sorozat készítése1.000.000 Ft786134/51
Boskó AndrásMultimédiás táncház tematikájú blog beindítása200.000 Ft786134/69
Civil Rádiózásért AlapítványA népzenét és a táncházmozgalom zenei világát népszerűsítését célzó informatív, rendszeresen jelentkező tematikus rádióműsor folytatása1.300.000 Ft786134/49
Contact Persons Szolgáltató És Tanácsadó Betéti TársaságNépzenei tartalom létrehozására, megjelentetésére a médiában1.500.000 Ft786134/53
Cuttingroom Betéti TársaságCsaládi népzenei hangszersimogató tematikus műsor elkészítése280.000 Ft786134/52
Dunatáj AlapítványA táncház – jó gyakorlat című 3 részes sorozat elkészítése3.000.000 Ft786134/67
Etnofon Művészeti És Szolgáltató Betéti TársaságA Sárarany és a tudta-e? c. népzenei-világzenei rádiós műsorok előállítása 1.200.000 Ft786134/54
Éri MártonTúl az Óperencián című meseműsor III.évadának folytatása a Mária Rádión1.000.000 Ft786134/50
Fehér ViktorFolkkocsmák világa (2. évad) – Folkkocsmák vidéki nagyvárosokban3.000.000 Ft786134/56
Folkfest Kulturális EgyesületFolkfest podcast – Bukovinai székely népzene – megvalósítása400.000 Ft786134/71
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságFonó rádióadásokra 20201.200.000 Ft786134/65
Juhászok Civil SzervezetTiszta Forrás rádiós népzenei magazinműsor megvalósítása500.000 Ft786134/62
Kulturális Életért Közhasznú EgyesületFonó – népzenei magazinműsor a Mustár fm-en megvalósatása1.200.000 Ft786134/55
Ladányi Gabriellaa Népzene népszerűsítését szolgáló informatív, rendszeresen jelentkező televíziós magazin műsor. címe örökség, 4 rész megvalósítása1.500.000 Ft786134/58
Lp Média Művészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságJó ez a folk! – harmadik évad megvalósítása2.000.000 Ft786134/74
Márton Anna RodicaNépzenei tartalom létrehozására, megjelentetése1.000.000 Ft786134/72
Movart Szolgáltató Betéti TársaságA Mária Rádió 2016 decembere óta havi rendszerességgel jelentkező kincsek a hagyományban magazinműsor folytatása1.300.000 Ft786134/60
Part-Oldalak Kulturális EgyletAz Élő dunaföldvári nóta- és táncház, műsorok megvalósítása700.000 Ft786134/63
Recorder Kiadói És Szolgáltató Korlátolt Felelősségű TársaságNépzenével foglalkozó tartalom készítésére és megjelentetésére a nyomtatott Recorder magazinban és a recorder.hu oldalon400.000 Ft786134/66
Szabóné Dr. Juhász KatalinTudta-e? a hét jeles napjai heti zenés népi kalendárium öt percben rádióműsor és a vizualizált hanganyag közzétételére a közösségi médiafelületeken600.000 Ft786134/73
Szombathelyi Evangélikus EgyházközségFolklorleltár című műsor folytatása 2020-ban840.000 Ft786134/61
Táncház EgyesületTmatikus népzenei rovatok és eseménynaptár fejlesztésére a www.tanchaz.hu alatt futó, nyilvános és ingyenes, magyar és angol nyelvű weboldalunkon*1.500.000 Ft786134/57
Tiszapart Média Szolgáltató És Tanácsadó Korlátolt Felelősségű TársaságNépzenélő táborok – Erdély ismeretterjesztő sorozat három részes filmsorozatunkkal a magyar népzenének és annak erdélyi oktatásának bemutatása1.200.000 Ft786134/64

Koreográfiák kísérete, stúdiófelvétel

Augusztusi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Angyalföldi Vadrózsa És Vadvirág Táncegyesületaz Angyalföldi Vadrózsa táncegyüttes és utánpótláscsoportjai fesztiválokon való részvétele600.000 Ft786132/89
Bartók Kulturális TáncegyesületMegfeszített húr – a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes új bemutatójának népzenei kísérete600.000 Ft786132/93
De Atc Hortobágy Néptáncegyüttes Kulturális Egyesületa Hortobágy Néptáncegyüttes barangolásaink+ című műsorának zenei anyagának összeállítása250.000 Ft786132/92
Dunaharaszti Német Nemzetiségi ÖnkormányzatÉvzáró tánc a Rosinen és Kleine Rosinen csoportok műsorának megrendezése500.000 Ft786132/94
Első Csárdás AlapítványMagas színvonalú koreográfiazenék létrehozására, s azok stúdió minőségű hangfelvételeinek elkészítése300.000 Ft786132/73
Erkel Ferenc Kulturális Központ És Múzeum Nonprofit Kft.A Körös Táncegyüttes bemutatója: Retina matiné500.000 Ft786132/70
Fészek Természetvédő És Közösségi Életforma EgyesületADélibáb Táncegyüttes zenei kísérete600.000 Ft786132/82
Hargita Nemzeti Székely Népi EgyüttesAz Elfeledett Gyergyó munkacímű új táncprodukció népzenei anyagának létrehozása, stúdiófelvétele550.000 Ft786132/71
Hírös Agóra Kulturális És Ifjúsági Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságA Kecskemét Táncegyüttes koreográfiai zenéjének elkészítése500.000 Ft786132/76
Kiskanizsa Kulturális EgyesületRomák – Zalától Erdélyig program megvalósítása500.000 Ft786132/79
Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központa Cirkalom Táncegyüttes néptáncosok országos bemutató színpadára készülő program zenei anyagának megvalósítása500.000 Ft786132/78
Kós Károly Művelődési Ház És KönyvtárKárpát – medence bordalai és táncai című program megvalósítása400.000 Ft786132/90
Közgáz Néptánc Baráti Kör AlapítványA Corvinus Közgáz 2020 tavaszi szakmai programjainak megrendezése600.000 Ft786132/83
Misina Kulturális- És TáncegyesületMisina Néptáncegyüttes: népzene kíséret, stúdiófelvétele500.000 Ft786132/85
Móricz Zsigmond Művelődési Ház És Városi KönyvtárVarga János koreográfus, a Bakator zenekar és a Kisliget Néptáncegyüttes előadásához koreográfiazene és hangfelvétel készítése500.000 Ft786132/81
Népkör Magyar Művelődési KözpontVigasz munkacímű koreográfiazene létrehozása390.000 Ft786132/66
Országos Német KultúregyesületSankt Martin Német Nemzetiségi Tánccsoport részére új koreográfiazene létrehozása a Lohr Kapelle zenekarral400.000 Ft786132/72
Pápai Vadvirág Művészeti EgyesületNépzenei stúdiófelvétel készítésére450.000 Ft786132/67
Pro Folk-Bánsági Magyar Hagyományőrző TársaságNépzenei kíséretre, stúdiófelvételre, bemutatóra250.000 Ft786132/69
Rákospalotai Szilas Néptánc Együttes EgyesületSzilas Néptáncegyüttes – stúdiófelvétele400.000 Ft786132/74
Szarkaláb Kulturális EgyesületAz Együttélésben című műsor zenei szerkesztésének, stúdió-felvételének megvalósítása500.000 Ft786132/84
Százszorszép Alapítványa Százszorszép Táncegyüttes soron következő bemutatóihoz koreográfiazenék létrehozása400.000 Ft786132/91
Tatai Kenderke Néptánc EgyesületSzéltoló projekt megvalósítása400.000 Ft786132/88
Tordasi Gyermekekért Alapítványa Tordasi Pillikék Néptáncegyüttes műsorához, és országos versenyen történő bemutatkozásához koreográfiazenék összeállítása400.000 Ft786132/86
Udvarhely NéptáncműhelyÉnekes madár c. előadás zenei anyagának elkészítése és élőzenei kísérete500.000 Ft786132/68
Veszprém Táncegyüttesért Alapítványa Veszprém Táncegyüttes XXV. Bakony Néptáncfesztiválon való részvétele400.000 Ft786132/75

Népzenei képzési program

Augusztusi pályázati időszak

  • Ismeretterjesztő előadások
  • Mesterkurzusok
  • Alapítványok szakmai programjai
  • Kéziratok, audiovizuális anyagok
NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Asociatia Erdélyi Magyar Népzenészek EgyesületeTücsök tábor- erdélyi népzene és népi ének tábor1.000.000 Ft786104/145
Békés Megyei KönyvtárNépzenei összefonódások a Körösök mentén – ismeretterjesztő népzenei előadások600.000 Ft786104/136
Bukovinai Székelyek Országos SzövetségeKarácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népszokásaink című előadások800.000 Ft786104/138
Dr. Kiss Imre Művelődési Kör PéterréveTéli tambura és ének kurzus megrendezésére Péterrévén400.000 Ft786104/187
Élő Forrás Hagyományőrző EgyesületA népzene mint életforma napjainkban – rendhagyó népzenei órák megrendezésére900.000 Ft786104/148
Figur Polgári TársulásFigur népzenei tanfolyam 2020800.000 Ft786104/185
Folkfest Kulturális EgyesületCsík hagyományos muzsikája – audiovizuális oktatóanyag elkészítése1.000.000 Ft786104/139
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságNéprajzi ismeretterjesztő előadások megrendezése a Fonóban800.000 Ft786104/137
Gyermekeinkért, Jövőnkért AlapítványAndrás napi tekerős találkozó 2019600.000 Ft786104/141
Háló Közösségfejlesztő Katolikus EgyesületBakony és Balaton-felvidék énekes mesterkurzus a Hálóban800.000 Ft786104/143
Hárompatak Polgári TársulásÖrdöngös népzenei mesterkurzus megrendezése Brassóban a 2019/20-as iskolai évadban1.000.000 Ft786104/147
Ilosvai Népi EgyüttesNépzenei mesterkurzusra a felvidéki fiatalok részére a Zagyva bandával1.200.000 Ft786104/154
Juhászok Civil SzervezetiImeretterjesztő népzenei előadások megrendezése a Juhász zenekarral400.000 Ft786104/153
Kenderszer Közhasznú Egyesület A Közösségekérta Tarsoly zenekar népi hangszer bemutatója népzenei és néptáncos bemutatóval 5 iskolában700.000 Ft786104/162
Kodály Zoltán Magyar Művelődési KözpontKodály Zoltán MMK ismeretterjesztő népzenei előadásainak megrendezése általános iskolákban1.000.000 Ft786104/171
Komáromi Városi Művelődési KözpontFelvidéki zenekarok népzenei előadásai általános iskolások részére1.200.000 Ft786104/168
Lajta-Szeret EgyesületNépzenei előadások Szatmárnémetiben kárpátaljai és magyaroroszági tanárok összefogásával500.000 Ft786104/190
Liszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemRészvétel az Erdélyi Prímások XXII. találkozóján1.200.000 Ft786104/172
Magyar Kórusok, Zenekarok És Népzenei Együttesek Szövetsége – KótaTematikus szakmai mesterkurzus sorozat megrendezése -I. Dunántúl600.000 Ft786104/167
Mhmc Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú EgyesületA kismuzsika program eredményeinek átadása: óvodai népi játékok és pásztorhangszerek megismertetése1.200.000 Ft786104/169
Őseink Nyomában Közhasznú AlapítványÖrdöngös népzenei oktatófüzetek II. rész800.000 Ft786104/184
Piliscsabai Táncház EgyesületFelső-Maros menti népzene és néptánc mesterkurzus megrendezése1.500.000 Ft786104/176
Pitypang Noszvaji Hagyományápoló EgyesületMátrai képek 2. a mátra-alja térségének hagyományos pásztor zenéjét bemutató audiovizuális módszertani segédanyag 2. részének elkészítése1.000.000 Ft786104/166
Rákoshegyi Bartók Zeneház KözalapítványHa eljönnél hozzám fehér galambocskám III. – előadások400.000 Ft786104/157
Rév Polgári TársulásNépzenei előadások megrendezése a RÉV-ben1.200.000 Ft786104/182
Szakajtó Szolnoki Népzenei Műhely EgyesületFaluról falura – ismeretterjesztő zenés előadások megrendezése a Korinda zenekarral és Berecz Andrással800.000 Ft786104/156
Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságIsmeretterjesztő népzenei előadások megrendeze és népzenei szakmai mesterkurzusok600.000 Ft786104/178
Szint Kulturális EgyesületMesterkurzus megrendezésére fiatal táncházzenészeknek400.000 Ft786104/164
Tiszta Forrás Kulturális És Környezetvédelmi EgyesületIfjúsági népdalkurzus megrendezése a Zagyva bandával900.000 Ft786104/180
Vass Lajos Népzenei SzövetségIsmeretterjesztő előadássorozat700.000 Ft786104/179
Vitézi Ének AlapítványIsmeretterjesztő folklórműsor megvalósítása határon túl, valamint: népzenei képzést segítő audio anyag megjelentetése1.200.000 Ft786104/165
X-Produkció Kulturális, Kereskedelmi És Szolgáltató Bt.a Muzsikás Együttes ismeretterjesztő előadásairai Indiában600.000 Ft786104/160
Zalaegerszegi Szimfónikus Zenekar EgyesületBartók és a parasztzene ifjúsági előadások900.000 Ft786104/170
Zenei Anyanyelv AlapítványHistorikus hangszerek oktatás a gyakorlatban – mesterkurzus megrendezése népzene oktatók számára Kobzos Kiss Tamás nyomdokain600.000 Ft786104/158

Koncerttámogatás – Nemzetközi

Őszi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám
Bog Kéziszövő És Kereskedő Közkereseti TársaságAz Istvánfi Balázs – Németh András duo a Chateau d’ars fesztiválon való fellépésére200.000 Ft786123/111
Czupi ÁronA Góbé zenekar Stary Saczban (Lengyelország) tartandó koncertjéhez kapcsolódó utazása200.000 Ft786123/110
Fábri GézaMentés másként együttes 2020. évi turnéja Angliában400.000 Ft786123/109
Folkfest Kulturális EgyesületA Vizeli Bálint és barátai koncert megrendezése a Cseh Köztársaságban150.000 Ft786123/103
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságAz Erdőfű és Düvő zenekarok koncertjei Krakkóban300.000 Ft786123/107
Kákics Kulturális EgyesületA szófiai, szkopjei és római, Kákics népzenei előadások utazási és szállítási költségei300.000 Ft786123/105
Kálmán BenceA Bajkó zenekar nemzetközi turnéja350.000 Ft786123/102
Szabó Csobán GergőAz Ötödik évszak zenekar koncertje és gyerektáncháza a passaui magyar közösségben150.000 Ft786123/101

Augusztusi pályázati időszak

NévPályázat leírásaMegítélt összegPályázati szám

Aranyalmazene Kulturális Szolgáltató Betéti Társaságaz Aranyalma páros vendégszereplésére Írországban dublini magyar közösség előtt100.000 Ft786123/79
Bokréta Művészeti AlapítványKultúrális misszió a diaszpórában program500.000 Ft786123/77
Boskó AndrásSámsondi Kiss Gergely, Gyulai Farkas és barátainak lengyelországi népzenei fellépése200.000 Ft786123/74
Folkfest Kulturális EgyesületVizeli Bálint és barátai koncertje lengyelországban300.000 Ft786123/98
Fonó Budai Zeneház Kulturális És Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű TársaságZenekarok kiutaztatása a krakkói Fonó Klubba750.000 Ft786123/80
Hagyományok Házaa Dalinda Együttes jelenlétének biztosítása a Sur Jahan 2020. nemzetközi zenei fesztiválon1.200.000 Ft786123/78
Juhászok Civil Szervezeta Juhász zenekar ausztriai turnéja200.000 Ft786123/83
Maróti Dániela Romano Drom együttes fellépése a womex 2019-en, Tamperében600.000 Ft786123/82
Mjmk Konzultációs Közkereseti TársaságSarjú Banda amerikai koncert turnéjára diaszprában élő magyar közösségekhez1.000.000 Ft786123/95
Soós AndrásVándorforrás – Soós András és zenekara széki népzenei előadássorozata500.000 Ft786123/86
Szarkaláb Kulturális Egyesületa Magyarpalatkai zenekar németországi koncertkörútja350.000 Ft786123/88
Tiszta Forrás Kulturális És Környezetvédelmi EgyesületKoncertek, táncházak, népzenei előadások az USA nyugati-parti magyar közösségei számára1.000.000 Ft786123/84
VarjosMagyar művészek, együttesek külföldi szereplései300.000 Ft786123/92

HALMOS BÉLA PROGRAM NAPJA
2019. november 17. @ A38 hajó

Egy egész nap a népzene jegyében az A38 több helyszínén! A Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol a Hajóra, a programot pedig megtölti izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekprogramokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal. Az este különlegessége, hogy az összes fellépő idén megjelent anyagát hozza magával november 17-én az A38-ra, így egy igazán aktuális, friss és szórakoztató népzenei vígasság szem-és fültanúi lehetünk.

Az egész napos rendezvényre a belépés 1000 Ft, mely teljes egészében lefogyasztható. Jegyvásárlás az A38 oldalán lehetséges.