Gajdos zenekar

A Gajdos Zenekar a magyar népzene szépségét és örökös értékét hirdeti. Céljuk, hogy megmutassák, a hitelesen megszólaló magyar népzene a 21. században is megtartotta friss, lendületes aktualitását és az új kor zenei ízlésének is könnyedén megfeleltethető.
Az együttesben játszó muzsikusok sokoldalúságának köszönhető, hogy az előadásokon Magyarország minden vidékéről hiteles formában szólalnak meg a jobbnál jobb muzsikák.
A koncerteken a hagyományos vonós zene mellett virtuóz hegedű és cimbalomjáték, a középkort idéző kobzos furulyás moldvai zene, ütőgardonos gyimesi tánczene, új stílusú vonós-klarinétos muzsika, vagy az archaikus dudazene is megszólal.
A zenekar birtokosa a szakma legkiemelkedőbb elismerésének, a Népművészet Ifjú Mestere címnek, valamint Heves megyében megkapták a Príma Primissima díjat.
A hitelesen megszólaló magyar népzene mellett a koncerteken elhangzanak gitárral és ütős hangszerekkel kiegészült népzenei feldolgozások is, melyekben a klasszikus zenei elemek, a könnyűzenéből kölcsönzött zenei megoldások és a hiteles népzenei hangzás alkotnak különleges egységet, mely eredményezi a Gajdos Zenekarra jellemző egyedi hangzást.

KONTAKT: info@gajdoszenekar.hu // +36 30 454 9546

Festeres

A Festeres Zenekar 2009-ben alakult budapesti fiatalokból, részben az óbudai népzeneiskola volt növendékeiből. Célkitűzésünk a moldvai csángó magyarok népzenéjének, hagyományainak éltetése, bemutatása és megismertetése táncházak és koncertek útján. Zenekarunkkal a moldvai csángók népzenéjét autentikus hangszereken szólaltatjuk meg. A zenekar repertoárja változatos: népzenei koncertek, táncházak, gyerektáncházak tartása, tánctanítással és énektanítással. Szívesen vállaljuk táncegyüttesek koreográfiájának színpadi kíséretét illetve szalagavatókon, esküvőkön és egyéb rendezvényeken való muzsikálást.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Szeretőm e táncba, gyűrűm az ujjába
(a lemez a Zurgó Együttes közreműködésével készült)


KONTAKT: szabo.marton@festeres.hu // +36 20 551 4165

Istvánfi Balázs – Németh András Duo

Istvánfi Balázs és Németh András hangszereik legelismertebb mesterei közé tartoznak. Mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai, többszörösen díjazott előadóművészek.
Duójuk 2011-ben alakult, de már tizenöt éve játszanak együtt különböző felállásokban. A közös évek alatt létrehoztak egy egyedi zenei nyelvezetet, amely az autentikus magyar népzenén alapszik, de tartalmaz kortárs és klasszikus elemeket is.
Előadásmódjuk és hangszereik sajátos hangzásvilága a hallgatók figyelmét összpontosítja, így koncertjeik egyaránt nyújtanak zenei és lelki élményt.

KAPCSOLAT: nemandras@yahoo.com // +36 20 436 6796

Havay Viktória

Havay Viktória népdalénekes, etnográfus, a Népművészet Ifjú Mestere. A Horsa Banda és a ’Havay Viktória és a Cápok’ formációk énekese, több más zenei projektek mellett. Korábban a Tallabille, a Csürrentő és Fiastyúk Énekegyüttesben énekelt, akikkel számos lemezt jelentettek meg. Legfőbb célja az autentikus magyar népdal és népzene megismertetése és megszerettetése mind a hazai, mind a külföldi közönséggel egyaránt, valamint a népdal funkcióban élésének hiteles közvetítése minden korosztály számára. Legjelentősebb énekes mesterei: Fábián Éva, Hideg Anna (Ördögösfüzes), Tankó Eszter (Gyimesfelsőlok) és Bálint Erzsébet (Klézse). Első szólólemeze 2019-ben jelent meg ’Felültem a széles világ lovára’ címmel.


KAPCSOLAT: havay.viktoria@gmail.com // Havay Viktória +36 70 295 7308

Rézhúros Banda

Zenekarunk legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, amely gyorsan magával ragadott bennünket. Ám hamar rá kellett jönnünk, hogy a tánc és a zene – bár szerves részei egymásnak – egyszerre nehezen művelhető tevékenységek. Így a népzene mellett döntöttünk, ami azóta is meghatározza életünket. A banda túlnyomó része egy faluból való; a jelentős folkéletéről is ismert Üllés Nagyközségből. Rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnénk minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben, elismert mestereink segítségével, akiknek még volt lehetőségük számos legendás zenésztől tanulni. Ezen képzések alkalmával kötöttünk barátságot a banda többi tagjával is. Éppen ezért egy sajátos légkör, szellemiség jellemzi a zenekart: a tanulásra való igény és az együtt muzsikálás öröme a közös nevező. Összességében tehát nem csupán egy zenekarról van szó, hanem sokkal inkább egy népzenei műhelyről, baráti körről. Ebből adódóan hiszünk a népi kultúra közösségteremtő erejében. Szívesen vállalunk táncházakat, mivel elsősorban táncházzenészeknek valljuk magunkat és meggyőződésünk, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. Ennek ellenére nem riadunk vissza egy koncerttől vagy néptánccsoportok kíséretétől sem.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Mikor mentem a faluból…


KAPCSOLAT: rezhurosbanda@gmail.com

Sültü zenekar

A Sültü az elmúlt évtizedekben számos elismert zenésszel játszott együtt és több száz alkalommal lépett színpadra itthon és külföldön egyaránt, a kis kluboktól kezdve, a szabadtéri rendezvényeken át egészen a nagy koncerttermekig.
A Sültü tagjait az évek során több díjjal is elismerték. Legutóbb, 2019-ben az együttes vezetőjét, Benkő Andrást Táncház-Érme díjjal tüntették ki. A zenekar tagja a moldvai Csík faluból származó Szilágyi Angelika csángó énekes is, aki otthon tanult énekekkel, mesékkel és történetekkel színesíti az előadásokat.
A Sültü Zenekar Budapesten, a legendás FMH-ban tart kéthetente moldvai táncházat. Örömmel tesznek eleget különféle meghívásoknak, így gyakran szerepelnek koncerteken, előadásokon, gyermek rendezvényeken, valamint zenei- és kulturális fesztiválokon is.

A Kollégium támogatásával készült lemez: SÜLTÜ: EGYSZERŰ / SIMPLE – Moldvai csángó népzene (Sültü 20 koncert)


KAPCSOLAT: benkoand@gmail.com // Benkő András +36 20 471 7990

Zabavna Industrija

A Zabavna Industrija zenekar 2008-ban Budapesten. Tagjai kivétel nélkül a délszláv zene szeretői, többen a szerb, horvát, rác nyelv beszélői. Délszláv zenei repertoárjuk szerb, horvát, bunyevác, sokác, bosnyák, macedón népdalokból és műdalokból áll. Céljuk a délszláv zene megszerettetése és a hagyományok megőrzése.


KAPCSOLAT: zabavnaindustrija@gmail.com // Pozsonyi Dávid +36 30 5717 904

Tükrös

A Tükrös zenekar azzal a céllal alakult 1986-ban Budapesten, hogy minél hitelesebben tolmácsolja a magyar nyelvterületek népzenéjét. Személyes találkozások, erdélyi utak, az ekkor még elő népi kultúra megismerése egy életre elkötelezte a városi, komolyzenei háttérből érkező fiúkat a népi hagyomány mellett. Példaképeik a régi falusi bandák, ahol összeszokott kamarazenélés és a muzsikusok táncot szolgáló szerepe jellemző.


KAPCSOLAT: tukros.zenekar@gmail.com

Suttyomba

E viharsarki formáció 1993-ban alakult, repertoárjukban megtalálhatóak a történelmi Magyarország valamennyi tájegységének népzenéi. A Délalföld meghatározó táncegyüttes kísérő és táncházas zenekara, ugyanakkor számos önálló koncert, népzenei előadás áll a hátuk mögött.
Kiemelt figyelmet fordítanak az archaikus hangszeres hangzás és a népzenei eredetiség megőrzésére, de olyan dallamokkal, slágerekkel is bátran kísérleteznek, amelyeket nem éppen népzenei stílusban alkottak meg. Nem áll távol tőlük a világzenei hangzás sem és a zenei humor is fontos része létüknek!


KAPCSOLAT: suttyomba@gmail.com // +36 20 9 346 096

Rozsdamaró zenekar

A Rozsdamaró zenekar 2000-ben alakult Szegeden. Nevünket egy ismerősünktől kaptuk, ami a népzenetanulás folyamatában sokszor előforduló rossz minőségű, „rozsdás” felvételekre vonatkozik, amelyek anyagából tudjuk az egyéni stílusjegyek pontos megismerésével és újraalkotásával megmutatni a falusi zenekarok egyediségét, egyéni ízét. 2004-ben jelent meg első önálló lemezünk Egykor és most… címmel. 2005-ben megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere címet. Több népzenei antológián szerepeltünk, így az Új Élő Népzene és Táncház-népzene válogatáslemezen. 2019-ben adjuk ki MÉLY című lemezünket a Halmos Béla Program támogatásával.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Mély


KAPCSOLAT: rozsdamaroband@gmail.com // +36 20 337 0418