2019. február 28-án kezdődött a Hangszert a kézbe kezdeményezés, amely a magyar zeneoktatás történetének egyik legnagyobb szabású eseménye lehet. Hét városban öt-öt napon keresztül díjtalanul látogatható interaktív hangszerkiállítás, hangszersimogató, rendhagyó ének- és zeneórák, minikoncertek, szakmai rendezvények várják a fiatalokat és a zenélés iránt érdeklődő idősebbeket. Több mint száz kipróbálható hangszer, hangtechnikai eszköz és ministúdiók – ez a Hangszert a kézbe, amelynek több állomásán a Halmos Béla Programiroda együttműködésével a népzene is jelen van az idei évtől. A roadshow-t a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezi az NKA Cseh Tamás Programja támogatásával. A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A népzenei jelenlétről a Horsa Banda gondoskodik, akik már az első gyöngyösi helyszínen nagy sikert arattak hangszerbemutatójukkal és népi hangszersimogatóval. Az erről készült képek a galériában megtalálhatók.