A zenekart Horsa István, Halmos Béla vándor-díjas prímás alapította. Az erdélyi népzenét eredeti formájában szeretnék megszólaltatni, pontosan úgy ahogyan az szólt néhány generációval korábban Mezőség és Kalotaszeg falvaiban. A zenekar nem játszik feldolgozásokat. Népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét. A zenekar idősebb tagjai még együtt muzsikálhattak a leghíresebb erdélyi parasztzenészekkel. Ezeket a tapasztalatokat adják át a zenekar tehetséges, fiatal muzsikusainak. A banda tehát még működésében is a falusi parasztzenekarokra hasonlít, amelyben általában az apa tanította fiait muzsikálni. Így tisztult le több évszázadon keresztül ez a csodálatos zene és öltött olyan tökéletes formát, amely értelmetlenné teszi, hogy a mai kor rohanó embere változtasson rajta. A zenekar műsorában táncházak, koncertek és “Hangszersimogató” elnevezéssel interaktív gyerekfoglalkozások találhatók. A zenészek első közös lemeze a 2017-ben megjelent “Ördöngölő” dupla CD, amelyen Hideg Anna ördöngösfüzesi nótafa énekel és Jékely Gáspár “Pikó” is közreműködik.

A Kollégium támogatásával keszült lemez: Ördöngölő


KAPCSOLAT: istvan.horsa@gmail.com // Horsa István +36 20 392 0843

Horsa Banda” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.