A hagyományos magyar népzenét játszó zenekarunk 2008-ban alakult, de a mostani felállásunk 2017 nyarán jött létre. Elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és a Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamait játsszuk.
Célunk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Többünknek tanári hivatása is van, számos zeneiskolában végzünk oktató-nevelő munkát.
Előadásainkon hitelesen előadott népzenei összeállítások hangzanak el, melyek során megfigyelhető – az adott tájegységen belül – az érintett falu zenészeinek és kiemelkedő énekes egyéniségeinek a hatása is.
Gyakran járunk gyűjtőutakra Erdélybe, és a jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor állandó zenészei vagyunk évek óta. Az így elsajátított zenei élményeket igyekszünk beleépíteni muzsikánkba, majd megismertetni az adott tájegység hagyományait a zenehallgatókkal.
2011-ben a FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei lettünk. Ennek köszönhetően 2012-ben 5 hetes, 26 koncertes észak-amerikai turnén vettünk részt, melyen az amerikai és kanadai magyar közösségekben tartottunk
nagysikerű koncerteket és táncházakat. 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntőseiként a közszolgálati televízió adásaiban is szerepeltünk.
2017-ben a Halmos Béla pályázat ösztöndíjasai lettünk, melynek köszönhetően kiadhattuk a Forgatós című lemezünket (autentikus magyar népzene Sajó mentétől Székelyföldig).
A Hagyományok Háza által 2018-ban életre hívott új népi előadó-művészeti minősítőn bemutatott „Magosan…” című alkotásunk Nagy Páva minősítést érdemelt ki.
Az egyik legnagyobb adatközlő mesterünknek Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímást tartjuk, így nem is csoda, hogy mára már elképzelhetetlen egy Magos koncert péterlaki
muzsika nélkül.

A FORGATÓS lemezről:

Az utóbbi években kiemelt figyelmet fordítottunk a Sajó és Maros menti falvak, valamint
különböző székelyföldi kistájak muzsikáinak megismerésére, megtanulására és stílushű
tolmácsolására. Számos olyan összeállítást készítettünk, melyek e vidékek népzenéjének egyedülálló szépségét mutatják meg. Lemezünk anyagával egy igen színes zenei világot szeretnénk bemutatni a lassú, lírai, szerelmes daloktól a feszes lüktetésű táncdallamokig.
A Sajó vidékéről indulva a Székely-Mezőségen és Felső-Maros mentén át Udvarhelyszékre és Nyárád mentére kalauzoljuk hallgatóinkat. Reméljük, hogy a barangolás végére érve mindenki kedvet kap egy „Forgatós” táncra.


A Kollégium támogatásával készült lemez: Forgatós

KAPCSOLAT: enyeditom@gmail.com // Enyedi Tamás +36 30 437 7540

Magos” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.