Népzenei támogatások az online megvalósíthatóság jegyében
Az NKA Halmos Béla Kollégiuma nyílt pályázati felhívásai ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedik le. Összefoglaljuk a lényeget!
Az kiírás szerint 5 altémában van lehetőség a pályázatok benyújtására. Zenészként portfóliód fejlesztésére pályázhatsz, intézményként, egyesületként népzenei képzési programokra (online – és offline) van lehetőség támogatást nyerni. Támogatás kérhető továbbá néptáncegyüttesek számára új koreográfiazenék létrehozására és népzenével foglalkozó, rendszeresen jelentkező tematikus műsorok támogatására.
A kuratórium a járványhelyzetre való tekintettel azokat az altémákat tette közzé felhívásában, amelyek sok esetben megvalósíthatók online is, illetve a népzenei háttérterületek munkáját támogatják. A koncertekre és koncertsorozatokra a következő pályázati ciklusban lehet számítani.
Minden altémára szeptember 1-jén éjfélig lehet pályázni. További információ az NKA honlapján érhető el.
Kérdés esetén kollégáink az alábbi elérhetőségeken rendelkezésre állnak.