Az 1995-ben Szentendrén megalakult Söndörgő útját a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni – úgy, ahogyan az más balkáni együttesektől nem hallható. Készített lemezt a macedón čoček királyával, Ferus Mustafovval, a 2010-es Lost Music of the Balkans című albumát pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village.
A 2014 nyarán megjelent Tamburocket az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt, az éves összesítésben a 3. legjobb világzenei lemez lett. Az angliai Songlines és fRoots világzenei magazinok az év lemezének választották. 
Az együttes évek óta sorra kapja a legrangosabb külföldi koncerttermek meghívásait, nemzetközi színtéren is a világ legjobb világzenei formációi között tartják őket számon.
2015-ben Szentendre Közművelődési Díjat adományozott, munkásságuk elismeréseként, áprilisban pedig az immáron hetedik Songlines Music Awards 16 jelöltje közé került a Söndörgő együttes is, akiket a legjobb csapat kategóriában jelöltek. 2015-ben az együttes elnyerte a legjobb world music albumnak járó Fonogram díjat. A zenekar 20 éves jubileumára 2016 őszén jelent meg második élő albumuk „Live Wires” címmel az angliai Riverboat Records gondozásában, 2018-ban közös lemezt adtak ki az Amsterdam Klezmer Band-el, „Szikra” címen. 

KAPCSOLAT: management@sondorgo.hu // +36 30 991 1756