A moldvai népzenét játszó Tindia zenekar 2015-ben alakult egy táborban, ahová csupán alkalmi formációként érkeztünk. Nagy örömünkre, nem maradt ennyiben a dolog! Többnyire mindannyian hivatásszerűen foglalkozunk a népzenével. Néhányan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének hallgatói.
A Tindia szó – noha úgy cseng, mint egy női név – egy lendületes táncdallam elnevezése.
A zenekar kezdeti sikerei többnyire a táncházi törzshelyhez, a Gólya presszóhoz köthetőek. A megalakulást követően azonnal lehetőséget kaptunk rendszeres alkalmak megtartására, ahol rövidesen megtaláltuk a közös hangot zeneileg és emberileg is. A fergeteges hangulatnak köszönhetően hamar kicsinek bizonyult a helyszín! A sokszor 4-5 órán át tartó ingyenesen látogatható táncházak alatt kialakult egy lelkes törzsközönség, vegyes korosztályú, nemzetiségű és érdeklődési körű emberekből.
A színes egyéniségekből álló zenekar hangulatos, dinamikus és fiatalos erővel varázsolja el a táncolni vágyókat. Külföldekhez, gyerekekhez vagy éppen a rendszeres táncházba járókhoz is könnyedén alkalmazkodunk. A moldvai táncok mindenkit magával ragadnak, hiszen rövid idő alatt elsajátíthatóak. Ha szükséges, ebben segítségünkre van egy táncoktató is, hogy a szórakozás efféle kultúrájába is betekintést nyerhessenek az érdeklődők.


KAPCSOLAT: tindiazenekar@gmail.com //
Apró Anna +36 70 385 0800