Rendhagyó és izgalmas – október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Táncháztalálkozó

Az idei Táncháztalálkozót április helyett október első hétvégéjén rendezi megy a Táncház Egyesület, országosan több helyszínen. Budapesten az Urániában, a Fonóban, a Bolgár Művelődési Házban és a TRIP Hajón találkozhatunk népzenével, filmvetítésekkel, táncos családi programokkal. A Halmos Béla Program – mint a rendezvény hivatalos partnere – a TRIP Hajót tölti meg a szombati napon programokkal. Mutatjuk, ez pontosan mit is jelent!

A gyermekekre és felnőttekre is gondoltunk a program összeállításakor, így a napot a Klárisok interaktív koncertjével indítjuk, akik a mesekoncertek során a gyermekpszichodráma módszereit felhasználva a fantáziára, szerepjátékra, valamint a mintha-élményre helyezik a hangsúlyt.

Késő délután aztán igazi különlegességekkel készülünk – a sort Annus Réka nyitja, aki előadóművészként és pedagógusként is fontosnak tartja a máig élő népzenei adatközlőkkel való találkozásokat és gyűjtéseket, ezért saját bevallása szerint ő maga is folyamatosan tanul. Ezúttal zenekarával együtt érkezik. Utánuk következik a Pengetős Trió, akiknek muzsikájában a citera, a tambura, a koboz, mint rég nem látott rokonok találkoznak. Rokon hangszereket szólaltatnak meg, mégis programjuk rendkívül egyedi, amelynek alapja e három hangszer, eddig jószerével ismeretlen együtthangzása.

Őket követi a Somló Banda, akiknek műsorában a Kárpát-medence népzenei hagyományának legszebb dallamai csendülnek fel. Az estét pedig a friss Womex-életműdíjas Lakatos Mónika zárja Cigány Hangok nevű formációjával.

A Trip Hajón három helyszínen zajlanak majd a programok, az érdeklődők válogathatnak még a Mesepárbaj, a kamasztáncház, a “Tágasságot nekünk is!” programok közül is, és helyszíni kézműves gyerekprogrammal is készülünk. Részletes program:

14:00 – 15:00 Klárisok – Kerekégenjáró

17:00 – 17:45 Annus Réka és barátai
18:15 – 19:00 Pengetős Trió
19:30 – 20:15 Somló Banda
21:00 – 22:00 Lakatos Mónika és a Cigány Hangok

A Facebook-eseményre ide kattintva tudtok visszajelezni:

Ráhangolódásnak ajánljuk a Somló banda friss lemezéről a következő klipet:

A hétvége teljes programja elérhető a Táncháztalálkozó honlapján.

Újabb pályázatok kerültek kiírásra az NKA Halmos Béla Programban

Népzenével foglalkozol? A Halmos Béla Program neked szeretne segíteni. Pályázz és nyerj támogatást!

Ezúttal három, a népzenéhez kapcsolódó, mégis nagyon szerteágazó altémában van lehetőség a pályázatok benyújtására. Tekintsük át, ezúttal milyen területekről jelentkezhettek!

Amennyiben népzenével vagy világzenével foglalkozol, lehetőséged van támogatást igényelni jövő évi nagykoncertedre, vagy egy legalább hat állomásból álló turnéra. A pályázat természetesen igyekszik reagálni a járványhelyzet okozta nehézségekre, így egyrészt a koncerteket egészen jövő év augusztus 31-ig megvalósíthatod, másrészt kizárólag 500 fő alatti koncertek tervezhetőek.

Ezen kívül a népzenei táborok illetve konferenciák megvalósítását támogatja a Program. Utóbbinál feltétel, hogy a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek témakörében kerüljön megrendezésre.

Mindhárom altémára a pályázatok benyújtási határideje október 20., éjfél. A részletes kiírást az NKA honlapján találjátok.

Sok sikert kívánunk minden pályázónak!

Népzenei csemegék a Völgyhétvégéken!

Az idei nyarunkat rengetegféleképpen befolyásolta a vírushelyzet, a Művészetek Völgye szervezői azonban egy kiváló alternatív megoldással álltak elő. Fesztiváljukat négy hétvégére darabolták, így ezúttal szeptemberben telik meg élőzenével és fesztiválhangulattal a gyönyörű kapolcsi helyszín. A kínálatban rengetegféle színes programot találtunk, érdemes végigszemlézni – mi azonban a népzene és a világzene szerelmeseinek készítettünk egy kis útmutatót a harmadik hétvége felhozatalából! (Hamarosan érkezünk a negyedik hétvége ajánlójával is!)

Szeptember 25-27.

Szeptember 25-én 15 órától a Muharay udvarban Balaton felvidék és Bakony táncaié és zenéié a főszerep. Az esemény házigazdái a Badacsomytördemic Táncegyüttes, veszprémi Gerence Táncegyüttes, Szabó Csaba és a térség díjazott gyermek és felnőtt táncosai. Ezután rögtön irány a Világzene udvar, ahol a folk, a rock és a világzene határán mozgó Lanou koncertezik. 18.30-tól pedig irány vissza a Muharay udvar, ahol a számos formációból (pl. Kobzos, Fonó zenekar) ismert Navratil Andrea népdalénekes közreműködésével láthatjuk egy készülő lemez bemutató koncertjét. 20 órától a nemes egyszerűséggel csak “A Banda” névre hallgató négytagú formáció lép fel. A zenekar tagjai évek óta ismerték egymást, azonban így, együtt csupán 2016 tavaszán muzsikáltak először, egy szerencsés véletlennek köszönhetően. A programhoz pedig táncház és estéli nótázás is dukál! Az estét pedig újból a Világzene udvarban zárhatjuk a Cimbalom Brothers koncertjével.

Fotó: Salma Levente

Szeptember 26-án délelőtt 11 órától Szalóki Ági várja a picúrokat gyerekkoncertjén a a Világzene Udvarban. Ezután lesz egy kis időnk felfedezni a környéket, kulináris kalandozásokba kezdeni, majd egy kis szünet után 16 órától irány újra a Muharay udvar, ahol Kalocsavidék híres táncai várnak minket. 19:40-től aztán az este egyik legjobban várt programja, a Csángálló koncertje következik a Világzene udvarban az NKA Halmos Béla Program támogatásával. A zenekar 2013 óta szerepel, azóta állandó szereplőivé váltak a Kárpát-medence népzenei és világzenei életnek, rendszeres fellépői táncházaknak, kluboknak, nyári fesztiváloknak, színházi és táncszínházi műsoroknak, emellett többször koncerteztek már külföldön is. A koncert után ugyanott táncházzal is várják a mulatni vágyókat, de még azelőtt érdemes visszanéznünk a Muharay udvarba, ahol a Tázló koncerttel és táncházzal készül.

Szeptember 27-én koradélután, 14 órától ismét a gyerkőcöké a főszerep, akiket a Veronaki koncertje vár. 15.30-tól egy nagyon izgalmas program, a Netz táncprodukció “Kicsit másképp” elnevezésű műsora veszi kezdetét, ami az autentikus néptáncot mutatja be a kortárs hagyományőrzés jegyében.16.30-tól pedig érdemes letáboroznunk a Világzene udvarban, ahol először Enyedi Ágnesé és a Magos együttesé a terep, akik a 2011-es FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei és 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntősei voltak. 19 órától a magyar-orosz dalszerző testvérpár, a Muzsik és Volkova várja a nézőket, 21 órától pedig a nemrég a Benczúr Kerti Estéken is fellépő, csodálatos acapella lánytrió, a Dalinda zárja az estét. És ennél jobb végszóra nincs is szükségünk!

Jegyek a III. Völgyhétvégére még ide kattintva válthatóak.

Élvezd a népzene varázslatos erejét otthonról – mutatjuk, miket ajánlunk!

Az önkéntes karantén alapjaiban változtatta meg az élőzenei szcénát, a népzenészek azonban ezúttal sem hagyták cserben a közönséget. A bezártság következtében sokan a kreatív energiáikat összpontosítva örvendeztettek minket a legkülönfélébb tartalmakkal az online ének- és táncoktatástól kezdve a virtuális koncerteken át egészen akár új videoklip vagy lemez megjelenéséig. A Halmos Béla Program támogatottjainak kiváló tartalmaiból készítettünk most összeállítást!

Mikolci Renato rendezésében vadonatúj videoklippel jelentkezett a Juhász zenekar. A gyönyörű táncos képeket is tartalmazó kisfilm az Életemnek a legszebbik korában című dalhoz készült, ami egy kiváló szatmári muzsika az együttes Mulassunk című nagylemezéről. Az 2018-as albumot pedig már néhány napja elejétől a végéig meghallgathatjuk a Youtube-on is.

2015-ben adták át először a Halmos Béla-vándordíjat- illetve emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére. Az arra érdemes művész ráadásul nem akármilyen megtiszteltetésben részesül ezzel – ugyanis Halmos Béla egykori hegedűje kerül minden évben kiosztásra. A díjat ezúttal Kovács Marci kapta, az előző év nyertesétől, Csonka Ferenc prímástól vehette át.

Halmos Béla egykori hegedűje


“A következő muzsikálásaink már együtt, közösen lesznek, készülve az őszi koncertekre, mert már nagyon #zenélnénk!” – írta Facebookján a Magos Együttes, akik egyelőre csak az online térben folytatják a közös zenélést. Nézzétek meg remek karanténvideóikat, amiket ugyan országszerte szétszórtan, otthonról, de annál nagyobb szeretettel készítenek.

Az Európa szerte méltán szeretett Parno Graszt zenekart ismerhetik meg a nézők a Mundi Romani sorozat egyik epizódjában! A zenekart Paszab településen alapították és innen kísérhetjük Oláh Józsefet és a zenekar tagjait egészen Budapestig egy fellépésre. A híres zenekart remek hangulatú koncertjeiről ismerhetik az emberek, de ebben a filmben személyes kötődésükről is mesélnek az élethez, zenéhez és a cigánysághoz.

Új arculattal és honlappal jelentkezett az Arató zenekar – Soós Andrea art & design munkájában itt tudtok gyönyörködni, sőt, készülő nagylemezüket is elő tudjátok rendelni!

A Junior Príma díjas énekesnő, Básits Branka a TV Budakalásznak mesélt a kezdetekről, életének fordulópontjairól, álmairól, illetve arról, hogyan éli meg a karantént.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség által alapított Hajónapló kortárs magyar kulturális gyűjtőportál vendége volt a Romano Drom, akik az A38 színpadán, profi technikai körülmények közt adtak koncertet közönség nélkül, online formában, ami a Hajónapló Youtube-csatornáján visszanézhető.

Távolságtartó flashmob a Sültütől! A moldvai csángó népzene megszállottjai egy egészen különleges módon mutatják be, hogy csináljunk az előírásoknak megfelelően, a szabadban táncházat!

Egy évvel a fizikai megjelenés után végre online, a Spotify-on is elérhető vált a Somló Banda első nagylemeze. A Békeucca című anyagot alább tudjátok hallgatni.

A Zsikó zenekar csodálatos hangú énekesnője, Zsikó Zsuzsanna szombatonként élőben jelentkezik saját Facebookján, ahol 18 órától mindenkit egy nagy közös éneklésre invitál. A legutóbbi adást alább tudjátok újranézni.


Pályázat módosítása a járvány okozta helyzetben

A jelenlegi helyzetben szeretnénk nektek hivatalos információval szolgálni a nyertes pályázatokkal kapcsolatban. Az NKA közleménye így fogalmaz:

Nemzeti Kulturális Alapból támogatott egyes programok eredetileg tervezett megvalósulását is befolyásolhatják.  Tisztában vagyunk a rendkívüli intézkedések általunk kezelt támogatásokat is érintő következményeivel – számos rendezvény, program a támogatottakon kívülálló okok miatt nem megvalósítható az eredetileg tervezettek szerint.

Amennyiben az Önök által vállalt pályázati cél megvalósítását a kialakult koronavírus-helyzet befolyásolja, kérjük, a felhasználói fiókon keresztül mielőbb, de lehetőség szerint már a megváltozott körülmények ismeretében nyújtsanak be módosítási kérelmet – az objektív okokat részletesen ismertetve, dokumentációval alátámasztva – az alábbiak vonatkozásában:

  • megvalósítási és elszámolási határidő módosítására (a tervezett programok későbbi megvalósítását figyelembe véve) és/vagy
  • a megvalósítandó projekt részleteinek, feltételeinek, körülményeinek módosítására.

A szerződésmódosítási kérelmet

  • aláírt támogatási szerződéssel rendelkező támogatottak a felhasználói fiók/pályázatok/adott pályázat/szerződésmódosítás opciót választva,
  • a szerződéssel nem rendelkező támogatottak a felhasználói fiók/pályázatok/adott pályázathoz kapcsolódó egyéb pályázati dokumentumként tölthetik fel.

A fentiek szerinti módosítási kérelmeket az érintett Kollégium mielőbb megvizsgálja. A veszélyhelyzet idején esedékes támogatási célt a támogató Kollégium abban az esetben is teljesültnek tekintheti, ha a tervezett rendezvény megvalósítása a nyilvánosság kizárásával történik, azonban az eseményről készült kép- és hangfelvételt a Támogatott valamely nyilvános felületen (saját honlapján vagy egyéb nyilvánosan elérhető portálon) – akár időlegesen vagy korlátozva – elérhetővé teszi és ezt a körülményt a szakmai beszámolóban részletezi.

A teljes közlemény itt található.

Hogyan Womexelj? Showcase pályázati workshop

Zenei felkészítő workshopot szervez a Hangvető, a Hagyományok Háza és a Halmos Béla Programiroda a budapesti Womexhez kapcsolódóan.

Az idei Womexre március 13-ig jelentkezhetsz; egyebek mellett ehhez is segítséget nyújt a magyar és külföldi szakemberek útmutatása a workshopon. Megmutatjuk, hogyan érdemes pályázni a showcase fesztiválokra, magyar és külföldi szakemberek segítenek a pályázatok és kommunikációs anyagok összeállításában, a korábbi Womexeken szereplő magyar zenészek pedig beszámolnak a tapasztalataikról.

Várunk titeket február 19-én a Hagyományok Házában!

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, a részvételi szándékotokat 2020. február 15-ig ezen jelezzétek a registration@hangveto.hu email címen.

PROGRAM
14:00 – 14:15 – Megnyitó – Résztvevők bemutatása
14:30 – 15:30 – Hogyan írjunk biot? (Morcz Fruzsi, Zeneipari Hivatal)
15:45 – 16:30 Hogyan pályázzunk? (Lelkes András, Weyer Balázs – Hangvető)
16:45 – 17:30 How to manage yourself as an artist? (Noam ‘Nani’ Vazana)
17:45 – 18:30 Kerekasztal: How to Womex?
Eredics Áron – Söndörgő, Both Miklós – Napra, Poliphony Project, Weyer Balázs, Martyna Markowska, Ben Mandelson
19:00 Személyes tanácsadás

A programot az NKA Halmos Béla Kollégiuma támogatja.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/170758364237841/

Friss pályázati eredmények

Kiderültek az őszi pályázati ciklus eredményei! A friss nyertesek listája és a Kuratórium közleménye itt olvasható.

A korábbi évek után idén is előtérben volt hazai örökségünk külföldre történő exportálása, nevezetesen népzenei szólisták és együttesek, illetve külföldi koncerthelyszínek nyújthattak be pályázatot külföldi országban megrendezésre kerülő koncertek, turnék megvalósítására. Ezzel kapcsolatban a Kuratórium az alábbi közleményt tette közzé.

Kedves pályázók! 
A Halmos Béla Program Kollégiuma legutóbbi pályázati felhívására összesen közel négyszer akkora összegű pályázati igény érkezett be, mint amekkora pályázati keret a Kollégium rendelkezésére állt. Emiatt a legtöbb esetben olyan döntés született, melyben a pályázók által igényelt összegnél jóval kevesebb támogatást tudott csak megítélni a Kollégium.Felhívjuk ugyanakkor pályázóink figyelmét arra, hogy az NKA pályázati rendszerén keresztül -indokolt esetben- van lehetőség az eredeti pályázat módosítására, kérelem benyújtásával. Ennek módja a következő:

1. Az Effector rendszeren belüli pályázati fiókba, a megadott pályázathoz kapcsolódóan kerüljön feltöltésre egy egyszerűen megfogalmazott kérelem, amely a Kuratóriumnak szól.

2. A kérelem az elnyert összegből adódó tartalmi változásokat foglalja össze és kéri a Kuratóriumot, hogy vegye figyelembe a csökkentett összegből adódó programmódosítást.(pl. ha egy hat koncert megvalósítására benyújtott pályázatból a hatnál kevesebb tud csak megvalósulni, akkor ez kerüljön a kérelembe!)

3. A kérelmet az NKA kapcsolattartója továbbítja a Kuratórium felé, ami minden esetben döntést hoz és erről a pályázót tájékoztatja.

4. Ez még nem minősül szerződésmódosításnak, mivel még a szerződéskötés előtt módosult szakmai program.

Kérdés esetén keressétek ügyfélszolgálat időben a Kollégium általános kapcsolattartóját!  (Géczi Gyöngyvér +36 1 550 2892)

Az altémák szerinti lista az NKA oldalán olvasható.

Döntött a Halmos Béla Program Kollégiuma – íme a legutóbbi pályázatok nyertesei!

Az NKA Halmos Béla Program Kollégiuma idén nyáron öt altémában hirdetett pályázatot, amelynek eredményét most tették közzé.

A népzenei képzési programok kiemelkedő számban kaptak támogatást – az ismeretterjesztés tematikában összesen 34 támogatott közt osztottak ki több mint 28.000.00 forintot.

A korábbi évek után idén is előtérben volt hazai örökségünk külföldre történő exportálása, nevezetesen népzenei szólisták és együttesek, illetve külföldi koncerthelyszínek nyújthattak be pályázatot külföldi országban megrendezésre kerülő koncertek, turnék megvalósítására. Ebben a kategóriában összesen 7.000.000 Ft került kiosztásra 13 produkció, illetve nemzetközi helyszín közt elosztva.

Közel 12 millió forint került kiosztásra néptáncegyüttesek számára annak érdekében, hogy amennyiben szakmai fórumokon mutatkoznak be, azt megfelelő színvonalú aláfestéssel tehessék, legyen szó akár élőzenéről vagy stúdiófelvételről. A támogatásban összesen 26 együttes részesült.

Szintén a népzene szélesebb körű ismertetésére, bemutatására szolgál a médiának meghirdetett támogatás – új, illetve már létező tematikus műsorokra (számszerint 24-re) ítéltek pénzösszeget közel 28.000.000 Ft összegben

Végül, de nem utolsó sorban 7.800.000 Ft került kiosztásra tíz hazai- illetve környező országbeli konferencia megvalósítására.

A nyertesek névsoráról az NKA oldalán tájékozódhattok!

HALMOS BÉLA PROGRAM NAPJA
2019. november 17. @ A38 hajó

Egy egész nap a népzene jegyében az A38 több helyszínén! A Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol a Hajóra, a programot pedig megtölti izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekprogramokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal. Az este különlegessége, hogy az összes fellépő idén megjelent anyagát hozza magával november 17-én az A38-ra, így egy igazán aktuális, friss és szórakoztató népzenei vígasság szem-és fültanúi lehetünk.

Az egész napos rendezvényre a belépés 1000 Ft, mely teljes egészében lefogyasztható. Jegyvásárlás az A38 oldalán lehetséges.

Népzenei pályázatok ismét az NKA Halmos Béla Programban

Népzenével foglalkozol? A Halmos Béla Program neked szeretne segíteni. Pályázz és nyerj!

A támogatási rendszert ezúttal is a népzene és kapcsolódó művészeti ágak széles skáláját fedi le. Összefoglaljuk a lényeget!

Az őszi kiírásban 4 altémában van lehetőség a pályázatok benyújtására. Zenészként portfóliód fejlesztésére, hazai, Kárpát-medencei és külföldi programok utazási költségeire kérhetsz támogatást. Népzenei koncertsorozatok, nagykoncertek, megrendezésére, egyesületként, programhelyszínként és zenészként is pályázhatsz, emelett pedig támogatunk népzenei táborokat is.

A portfóliós támogatás esetében célunk a népzenei együttesek és szólisták népszerűsítésének elősegítése, ezért többek között a támogatás felhasználható:

  • hang- és/vagy videófelvételeit tartalmazó kiadvány (cd és/vagy dvd) készítésére
  • fénykép-kollekcióra
  • legalább kétnyelvű (angol, magyar), a szólista/együttes nevére szóló domain-nel rendelkező, jól strukturált, mobilbarát honlap elkészítésére, vagy meglévő honlap ilyen irányú fejlesztésére
  • közösségi médiafelülete(ke)n való jelenlét megvalósítására
  • videóklip készítésre

Mind a négy altéma benyújtási határideje 2019. november 4. éjfél. További részletek, az altémák részletes leírása és kitöltési útmutató az NKA honlapján található.

Sok sikert kívánunk minden pályázónak!