Erdőfű

Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. Tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. A zenei társulás “ars poitica-ja” elmélyült szakmai tudást és specifikus hangszerismeretet igényel egy-egy tájegység zenei hagyományaira nézve, ezért fontos szempont, hogy az Erdőfű tagjai külön-külön is kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a hangszeres népzene megszólaltatásában. Előadásuk lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megtapasztalhassa a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását a különféle hangszeres felállások és a sajátos játékmódok tekintetében. A műsoraik során előkerülő hangszerek – hegedű, kontra és brácsa, nagybőgő, cselló, ütőgardon, furulya, harmonika – rendkívül változatos megszólalást eredményeznek, amely énekkel és tánccal egészül ki. A zenekar állandó közreműködője: Salamon Soma


KONTAKT: erdofuzene@gmail.com

Borsa együttes

Zenekarunk tagjai különböző mesterségeket űznek, de a népzene legalább egy évtizede része mindegyikünk életének. Klasszikus és egyházzenei tanulmányaink mellett egyre nagyobb szerepet töltött be életünkben a moldvai muzsika.
Az első spontán örömzenéléseket rendszeres táncházak követték, így 2011-ben muszáj volt találnunk egy nevet, ez lett a Borsa.
Igyekszünk minél jobban megismerni a gyűjtéseket, és minden alkalmat megragadunk, hogy találkozzunk Moldvában élő emberekkel. Így szeretnénk értő módon nyúlni ehhez a kultúrához. Amit megtanultunk, azt átszűrjük egymás ízlésén és borsázzuk humorunkkal, hogy a sajátunk legyen, amit hétről hétre megosztunk közönségünkkel.
Mesélünk határon innen és túl, tartunk táncházakat Piliscsabán és Budapesten. Stoppoltunk Moldvában, takartunk Gyimesben, bezengtük Krakkó főterét (mikrofonnal…), vártuk három napon át a naplementét Stockholmban és csitítottunk menyasszonyrablásban megszaggatott vőlegényt.
A Borsa együttes a barátság és türelem bandája. Megvárjuk a másikat, ha lekési a buszt vagy az ütemet, és megbocsátunk, ha elfelejti befejezni a mon


KONTAKT: borsaegyuttes@gmail.com // Tóth Péter +36 20 282 0248

Poklade

A Poklade zenekarban benne van az egész Balkán. A kabócák éneke, a szétpattanó üvegszilánkok, a rakija tüzessége. Ízek, illatok, színek és zamatok, fájdalom és életigenlés, de főként valamiféle ősi energia, mely kézen ragad és elrepít. Zenéjük valódi poklade, valódi átváltozás. A Poklade zenekart legendás mesterek – Versendi Kovács József, Tiszai György és Peti Kovács István – tanítványai alapították 2010-ben, Mohácson. Fellépéseiket gyakran egészíti ki Gráf Vivien csodálatos énekhangja.

KAPCSOLAT: poklade@poklade.hu // Andrics Attila +3630 585 95 20


Rozsdamaró zenekar

A Rozsdamaró zenekar 2000-ben alakult Szegeden. Nevünket egy ismerősünktől kaptuk, ami a népzenetanulás folyamatában sokszor előforduló rossz minőségű, „rozsdás” felvételekre vonatkozik, amelyek anyagából tudjuk az egyéni stílusjegyek pontos megismerésével és újraalkotásával megmutatni a falusi zenekarok egyediségét, egyéni ízét. 2004-ben jelent meg első önálló lemezünk Egykor és most… címmel. 2005-ben megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere címet. Több népzenei antológián szerepeltünk, így az Új Élő Népzene és Táncház-népzene válogatáslemezen. 2019-ben adjuk ki MÉLY című lemezünket a Halmos Béla Program támogatásával.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Mély


KAPCSOLAT: rozsdamaroband@gmail.com // +36 20 337 0418

Zeke Banda

A Zeke Banda három férfi énekesből álló formáció, mely 2017 decemberében állt először
színpadra, s már akkor legfontosabb céljuk a népzene stílushű visszatanulása és színpadra állítása volt. Valamennyien – Gubinecz Ákos, Hegedűs István, Horváth Bálint – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói, ahol a népi ének mellett hangszereken – furulya, citera, tambura – is tanulnak, így egyszólamú és többszólamú vokális megszólalásuk hangszerjátékkal is kiegészül. Az elmúlt időszakban felléptek a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában, valamint több más nívós kulturális eseményen. A színes felhozatal és a három férfihang rendkívül változatos műsort eredményez, melynek köszönhetően a kuriózumnak számító formáció minden generációnak átadja az autentikus magyar népzenét. Sokszínű és széles repertoárral frissíti fel az eredeti hungarikum iránt érdeklődőket.


KAPCSOLAT: gubineczakos@gmail.com

Vizeli Bálint

2018-ban szerzett mérnök informatikus diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ám a zenei családi háttérből kifolyólag komolyan foglalkozik a népzenével, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a 2017-es kecskeméti prímásverseny első helyezettje volt. Nagyon fontosnak tartja a külföldi magyar közösségek segítését, ezért évente többször muzsikál táncházat többek között Münchenben vagy Nürnbergben. Visszatérő muzsikusa a Fonó, a Hagyományok Háza táncházainak, valamint már második éve kétheti rendszerességgel folkkocsmát tart Budapesten a Rácskertben.


KAPCSOLAT: laszlo.marsi@gmail.com

Tindia

A moldvai népzenét játszó Tindia zenekar 2015-ben alakult egy táborban, ahová csupán alkalmi formációként érkeztünk. Nagy örömünkre, nem maradt ennyiben a dolog! Többnyire mindannyian hivatásszerűen foglalkozunk a népzenével. Néhányan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének hallgatói.
A Tindia szó – noha úgy cseng, mint egy női név – egy lendületes táncdallam elnevezése.
A zenekar kezdeti sikerei többnyire a táncházi törzshelyhez, a Gólya presszóhoz köthetőek. A megalakulást követően azonnal lehetőséget kaptunk rendszeres alkalmak megtartására, ahol rövidesen megtaláltuk a közös hangot zeneileg és emberileg is. A fergeteges hangulatnak köszönhetően hamar kicsinek bizonyult a helyszín! A sokszor 4-5 órán át tartó ingyenesen látogatható táncházak alatt kialakult egy lelkes törzsközönség, vegyes korosztályú, nemzetiségű és érdeklődési körű emberekből.
A színes egyéniségekből álló zenekar hangulatos, dinamikus és fiatalos erővel varázsolja el a táncolni vágyókat. Külföldekhez, gyerekekhez vagy éppen a rendszeres táncházba járókhoz is könnyedén alkalmazkodunk. A moldvai táncok mindenkit magával ragadnak, hiszen rövid idő alatt elsajátíthatóak. Ha szükséges, ebben segítségünkre van egy táncoktató is, hogy a szórakozás efféle kultúrájába is betekintést nyerhessenek az érdeklődők.


KAPCSOLAT: tindiazenekar@gmail.com //
Apró Anna +36 70 385 0800

Ritka zenekar

A Ritka zenekar 2017. szeptemberében alakult, mely 4 állandó tagból áll: Blumenschein Alinka, Ecsedi-Oláh Petra, Szilágyi Boglárka, Teszáry Borbála. Jelenlegi, illetve végzett Zeneakadémista hallgatók alkotjuk az együttes magját. Célunk a magyar autentikus népzene gondosan válogatott forrásokból történő megszólaltatása és színpadra állítása.
Táncházak mellett állandó kísérő zenekara vagyunk a Bihari és Bartók Táncegyütteseknek, valamint egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk önálló megjelenésekre: A Táncház-Népzene 2018 lemezválogatásra beadott sikeres pályázati elbírálásnak köszönhetően barkósági összeállítással szerepeltünk a CD-n, amely lehetővé tette első közös studiómunkánkat. Ugyanezen a lemezen a 2019. évi pályázaton is sikeresen szerepeltünk, így az ide évben széki összeállítással leszünk hallhatóak a megjelenő CD-n.
Részt vettünk a 2018 áprilisában tartott 22. ICTM budapesti szimpóziumának nyitóestéjén, valamint záró alkalmán. A 2018-as év Táncház napja alkalmából, a Zeneakadémia nagytermében megrendezett koncerte különböző felállásokban is szerepet kaptunk. 2019 januárjában az első önálló koncertünket is megtarthattuk a Lumen kávéházban, ahol a szűk egyórás koncertünk folyamán Erdély különböző tájegységeinek férfitáncai mentén mutattuk be a különböző táncrendeket.
2019 januárjában közös együttműködés indult a hageni, düsseldorfi, valamint a dortmundi magyar közösségekkel, ahová további fellépésekre, táncházakra, táncegyüttesi kísérésekre várják vissza a zenekart a tavasz folyamán többször is.


KAPCSOLAT: ritka.zenekar@gmail.com // Blumenstein Alinka +36 20 350 6745

Pengetős Trió

A citera, a tambura, a koboz, mint rég nem látott rokonok találkoznak a Pengetős Trió muzsikájában és bőven van mit megbeszélniük egymással. Rokon hangszereket szólaltatnak meg, mégis programjuk rendkívül egyedi, amelynek alapja e három hangszer, eddig jószerével ismeretlen együtthangzása. A zenekar repertoárjának alapja az autentikus népzene, amelyet nyitottan, kreatívan és alázattal gondol újra, formál saját képére. Muzsikájukat a virtuozitás,innováció és tradíció egyaránt  jellemzi. A koncertezés mellett, hangszerbemutatóval  egybekötött gyermekműsorukkal az óvodás és iskolás korosztályhoz élményszerűen juttatják el a magyar népzenét.


KAPCSOLAT: berta.alexandra@gmail.com // Berta Alexandra +36 20 491 68 37 

Parapács

A Parapács név az erdélyi magyar tájnyelvekben ügyes, talpraesett, jó beszédű embert jelent. A zenészek, kiknek muzsikáján felnőttünk, mind efféle rátermett, ügyes emberek. Az ő világukban, (s ahogy ők maguk emlegetik: „a mi időnkben”) a falu életének elmaradhatatlan eseményei voltak a rendszeresen megszervezett táncalkalmak, bálok, ahol az emberek kiénekelhették örömüket, feledhették bánatukat, megtalálhatták szerelmüket és kedvükre múlathatták az időt.
A népzene hagyományőrző mesterei önkifejező és érzelemdús, olykor elképesztően virtuóz játékmódjuk miatt példaképeinké váltak. 2007 nyarán döntöttük el Dragony Gábor barátommal (a zenekar brácsásával) hogy összehozunk egy vonós bandát. Akkor még mindketten Nyíregyházán tanultunk, de a zenekar székhelye szülőfalum, Tállya lett. 2010 augusztusában nyerte el a zenekar a mai formáját, amikor csatlakozott hozzánk Pusko Márton prímás. Ettől fogva a zenekarunk központja Tornalja városa lett.
Az elmúlt 8 évben Felvidéken és Erdélyben is számos helyszínen végzetünk gyűjtőmunkát. Ezen alkalmakkor első kézből sajátítottuk el a muzsikálás fortélyait a hagyományőrző mesterektől. 2018 tavaszától a cimbalom mögött Tárkány-Kovács Bálint muzsikál velünk.
2012. december 15-én a Parapács zenekarral megnyertük a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató verseny zenekari kategóriáját. Azóta számtalan helyen (itthon és külföldön) öregbíthetjük az autentikus magyar népzene által hagyományaink értékeit. 2014-ben megjelent első hanglemezünk, a Bëbocsātlak, melyen autentikus felvidéki népzenét lehet hallani.


KAPCSOLAT: vojtisanyi@parapacs.hu // Vojtonovszki Sándor +36 30 692 1908