Rézhúros Banda

Zenekarunk legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, amely gyorsan magával ragadott bennünket. Ám hamar rá kellett jönnünk, hogy a tánc és a zene – bár szerves részei egymásnak – egyszerre nehezen művelhető tevékenységek. Így a népzene mellett döntöttünk, ami azóta is meghatározza életünket. A banda túlnyomó része egy faluból való; a jelentős folkéletéről is ismert Üllés Nagyközségből. Rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnénk minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben, elismert mestereink segítségével, akiknek még volt lehetőségük számos legendás zenésztől tanulni. Ezen képzések alkalmával kötöttünk barátságot a banda többi tagjával is. Éppen ezért egy sajátos légkör, szellemiség jellemzi a zenekart: a tanulásra való igény és az együtt muzsikálás öröme a közös nevező. Összességében tehát nem csupán egy zenekarról van szó, hanem sokkal inkább egy népzenei műhelyről, baráti körről. Ebből adódóan hiszünk a népi kultúra közösségteremtő erejében. Szívesen vállalunk táncházakat, mivel elsősorban táncházzenészeknek valljuk magunkat és meggyőződésünk, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. Ennek ellenére nem riadunk vissza egy koncerttől vagy néptánccsoportok kíséretétől sem.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Mikor mentem a faluból…


KAPCSOLAT: rezhurosbanda@gmail.com

Sültü zenekar

A Sültü az elmúlt évtizedekben számos elismert zenésszel játszott együtt és több száz alkalommal lépett színpadra itthon és külföldön egyaránt, a kis kluboktól kezdve, a szabadtéri rendezvényeken át egészen a nagy koncerttermekig.
A Sültü tagjait az évek során több díjjal is elismerték. Legutóbb, 2019-ben az együttes vezetőjét, Benkő Andrást Táncház-Érme díjjal tüntették ki. A zenekar tagja a moldvai Csík faluból származó Szilágyi Angelika csángó énekes is, aki otthon tanult énekekkel, mesékkel és történetekkel színesíti az előadásokat.
A Sültü Zenekar Budapesten, a legendás FMH-ban tart kéthetente moldvai táncházat. Örömmel tesznek eleget különféle meghívásoknak, így gyakran szerepelnek koncerteken, előadásokon, gyermek rendezvényeken, valamint zenei- és kulturális fesztiválokon is.

A Kollégium támogatásával készült lemez: SÜLTÜ: EGYSZERŰ / SIMPLE – Moldvai csángó népzene (Sültü 20 koncert)


KAPCSOLAT: benkoand@gmail.com // Benkő András +36 20 471 7990

Zeke Banda

A Zeke Banda három férfi énekesből álló formáció, mely 2017 decemberében állt először
színpadra, s már akkor legfontosabb céljuk a népzene stílushű visszatanulása és színpadra állítása volt. Valamennyien – Gubinecz Ákos, Hegedűs István, Horváth Bálint – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói, ahol a népi ének mellett hangszereken – furulya, citera, tambura – is tanulnak, így egyszólamú és többszólamú vokális megszólalásuk hangszerjátékkal is kiegészül. Az elmúlt időszakban felléptek a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában, valamint több más nívós kulturális eseményen. A színes felhozatal és a három férfihang rendkívül változatos műsort eredményez, melynek köszönhetően a kuriózumnak számító formáció minden generációnak átadja az autentikus magyar népzenét. Sokszínű és széles repertoárral frissíti fel az eredeti hungarikum iránt érdeklődőket.


KAPCSOLAT: gubineczakos@gmail.com

Vizeli Bálint

Vizeli Bálint a legfiatalabb prímás generáció egyik legígéretesebb tehetsége.

2018-ban mérnök informatikus diplomát szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, azonban zenei családi háttere miatt komolyan foglalkozik a népzenével. 24 évesen megnyerte a Kecskeméti Prímásversenyt, és rendszeres muzsikusa a Fonó és a Hagyományok Háza táncházainak. 2020-ban jelent meg Ahogy tudok… címmel első szólólemeze:

https://open.spotify.com/album/41suKckhJv540EbAN8YWes?si=7Jm5Fp7mRVyNzq45sdZT6w

2018-ban és 2019-ben is sikeresen pályázott a Hagyományok Háza által évente kiírt Táncház–Népzene című pályázaton:
https://open.spotify.com/track/5itKDFJ2lseV7uW2Yx6DKO?si=33182526cb5748ac https://open.spotify.com/track/07G3L38BqR4WeM4eMP1jQx?si=709cb377f5f14497

Formációjával részt vett az A38 Én vagyok itthon című programjában, amelynek keretében egyórás koncertfelvételt készítettek a karantén időszak alatt. Emellett a Kisfaludy program támogatásával szintén rögzítettek egyórás koncertet ugyanezen időszak alatt. Mindkét felvétel elérhető a YouTube-on:

https://youtu.be/0vR9z7tg4v8?si=BAuPkS2Le5AKQe6F

A Timár Archívum dokumentumfilm-sorozatban, amely Timár Sándor 90. születésnapja alkalmából készült, a Mester koreográfiáinak kísérőzenészeiként szerepeltek:

https://www.timararchivum.hu/a-folklorista

Kapcsolat: vizeli.balint@gmail.com 


KAPCSOLAT: info@folkfest.hu

Tindia

A moldvai népzenét játszó Tindia zenekar 2015-ben alakult egy táborban, ahová csupán alkalmi formációként érkeztünk. Nagy örömünkre, nem maradt ennyiben a dolog! Többnyire mindannyian hivatásszerűen foglalkozunk a népzenével. Néhányan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének hallgatói.
A Tindia szó – noha úgy cseng, mint egy női név – egy lendületes táncdallam elnevezése.
A zenekar kezdeti sikerei többnyire a táncházi törzshelyhez, a Gólya presszóhoz köthetőek. A megalakulást követően azonnal lehetőséget kaptunk rendszeres alkalmak megtartására, ahol rövidesen megtaláltuk a közös hangot zeneileg és emberileg is. A fergeteges hangulatnak köszönhetően hamar kicsinek bizonyult a helyszín! A sokszor 4-5 órán át tartó ingyenesen látogatható táncházak alatt kialakult egy lelkes törzsközönség, vegyes korosztályú, nemzetiségű és érdeklődési körű emberekből.
A színes egyéniségekből álló zenekar hangulatos, dinamikus és fiatalos erővel varázsolja el a táncolni vágyókat. Külföldekhez, gyerekekhez vagy éppen a rendszeres táncházba járókhoz is könnyedén alkalmazkodunk. A moldvai táncok mindenkit magával ragadnak, hiszen rövid idő alatt elsajátíthatóak. Ha szükséges, ebben segítségünkre van egy táncoktató is, hogy a szórakozás efféle kultúrájába is betekintést nyerhessenek az érdeklődők.


KAPCSOLAT: tindiazenekar@gmail.com //
Apró Anna +36 70 385 0800

Ritka zenekar

A Ritka zenekar 2017. szeptemberében alakult, mely 4 állandó tagból áll: Blumenschein Alinka, Ecsedi-Oláh Petra, Szilágyi Boglárka, Teszáry Borbála. Jelenlegi, illetve végzett Zeneakadémista hallgatók alkotjuk az együttes magját. Célunk a magyar autentikus népzene gondosan válogatott forrásokból történő megszólaltatása és színpadra állítása.
Táncházak mellett állandó kísérő zenekara vagyunk a Bihari és Bartók Táncegyütteseknek, valamint egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk önálló megjelenésekre: A Táncház-Népzene 2018 lemezválogatásra beadott sikeres pályázati elbírálásnak köszönhetően barkósági összeállítással szerepeltünk a CD-n, amely lehetővé tette első közös studiómunkánkat. Ugyanezen a lemezen a 2019. évi pályázaton is sikeresen szerepeltünk, így az ide évben széki összeállítással leszünk hallhatóak a megjelenő CD-n.
Részt vettünk a 2018 áprilisában tartott 22. ICTM budapesti szimpóziumának nyitóestéjén, valamint záró alkalmán. A 2018-as év Táncház napja alkalmából, a Zeneakadémia nagytermében megrendezett koncerte különböző felállásokban is szerepet kaptunk. 2019 januárjában az első önálló koncertünket is megtarthattuk a Lumen kávéházban, ahol a szűk egyórás koncertünk folyamán Erdély különböző tájegységeinek férfitáncai mentén mutattuk be a különböző táncrendeket.
2019 januárjában közös együttműködés indult a hageni, düsseldorfi, valamint a dortmundi magyar közösségekkel, ahová további fellépésekre, táncházakra, táncegyüttesi kísérésekre várják vissza a zenekart a tavasz folyamán többször is.


KAPCSOLAT: ritka.zenekar@gmail.com // Blumenstein Alinka +36 20 350 6745

Pengetős Trió

A citera, a tambura, a koboz, mint rég nem látott rokonok találkoznak a Pengetős Trió muzsikájában és bőven van mit megbeszélniük egymással. Rokon hangszereket szólaltatnak meg, mégis programjuk rendkívül egyedi, amelynek alapja e három hangszer, eddig jószerével ismeretlen együtthangzása. A zenekar repertoárjának alapja az autentikus népzene, amelyet nyitottan, kreatívan és alázattal gondol újra, formál saját képére. Muzsikájukat a virtuozitás,innováció és tradíció egyaránt  jellemzi. A koncertezés mellett, hangszerbemutatóval  egybekötött gyermekműsorukkal az óvodás és iskolás korosztályhoz élményszerűen juttatják el a magyar népzenét.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Este nálunk


KAPCSOLAT: berta.alexandra@gmail.com // Berta Alexandra +36 20 491 68 37 

Parapács

A Parapács név az erdélyi magyar tájnyelvekben ügyes, talpraesett, jó beszédű embert jelent. A zenészek, kiknek muzsikáján felnőttünk, mind efféle rátermett, ügyes emberek. Az ő világukban, (s ahogy ők maguk emlegetik: „a mi időnkben”) a falu életének elmaradhatatlan eseményei voltak a rendszeresen megszervezett táncalkalmak, bálok, ahol az emberek kiénekelhették örömüket, feledhették bánatukat, megtalálhatták szerelmüket és kedvükre múlathatták az időt.
A népzene hagyományőrző mesterei önkifejező és érzelemdús, olykor elképesztően virtuóz játékmódjuk miatt példaképeinké váltak. 2007 nyarán döntöttük el Dragony Gábor barátommal (a zenekar brácsásával) hogy összehozunk egy vonós bandát. Akkor még mindketten Nyíregyházán tanultunk, de a zenekar székhelye szülőfalum, Tállya lett. 2010 augusztusában nyerte el a zenekar a mai formáját, amikor csatlakozott hozzánk Pusko Márton prímás. Ettől fogva a zenekarunk központja Tornalja városa lett.
Az elmúlt 8 évben Felvidéken és Erdélyben is számos helyszínen végzetünk gyűjtőmunkát. Ezen alkalmakkor első kézből sajátítottuk el a muzsikálás fortélyait a hagyományőrző mesterektől. 2018 tavaszától a cimbalom mögött Tárkány-Kovács Bálint muzsikál velünk.
2012. december 15-én a Parapács zenekarral megnyertük a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató verseny zenekari kategóriáját. Azóta számtalan helyen (itthon és külföldön) öregbíthetjük az autentikus magyar népzene által hagyományaink értékeit. 2014-ben megjelent első hanglemezünk, a Bëbocsātlak, melyen autentikus felvidéki népzenét lehet hallani.


KAPCSOLAT: vojtisanyi@parapacs.hu // Vojtonovszki Sándor +36 30 692 1908

Naszály zenekar

A Naszály zenekar autentikus magyar népzenét játszó együttes. A zenekar nevét a hasonló nevű földrajzi egység ihlette, amely a váci konzervatóriumi tanulmányainkhoz kapcsolódik. 2013 óta muzsikálunk együtt: zenekari tevékenységünk a koncertezés mellett táncegyüttesek kíséretéből (állandó kísérői vagyunk többek között a Kincső Táncegyüttesnek, a Kis-Csepel Táncegyüttesnek, Lenvirág Táncegyüttesnek), táncházak muzsikálásából áll.
Feladatunknak tekintjük népzenei örökségünk bemutatását és átadását a fiatalabb korosztály számára, ezért örömmel teszünk eleget óvodai és iskolai meghívásoknak, de a szélesebb közönség számára különféle kulturális, gasztronómiai, hagyományőrző rendezvényeken való fellépés is fontos számunkra. Minden évben külföldi vendégszereplést is vállalunk akár határon túli magyarlakta, akár európai, akár távolabbi országról legyen szó.
A zenekar valamennyi tagja hivatásának tekinti a muzsikálást, ezért távolabbi céljaink között szerepel a népzene oktatása is.


KAPCSOLAT: naszalyzenekar@gmail.com //
Czaier Péter +36 30 402 2494 // Horváth Balázs +36203292595

Debreczeni-Kis Helga

Az autentikus népzene minél pontosabb elsajátítása és továbbadása mellett fontosnak tartom a citera adta lehetőségek kihasználását minél szélesebb skálán.
Nagyon fontosnak tartom, és küldetésemnek érzem, hogy általam minél többen úgy tekintsenek a citerára, mint egy nagyon virtuóz hangszerre, aminek helye van a nagyszínpadokon, fesztiválokon, és amin nem csak népzene játszható, hanem a jazzen keresztül a komolyzenén át a bluesig, bármi! Duómmal, a ZitheRandommal erre törekszünk.
Számos népzenei versenyen vettem részt, így gazdagodhattam Arany Páva-díjjal, Arany minősítésekkel, Nívódíjjal. Legnagyobb sikeremnek a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató döntőjébe való bejutást tartom. Jelenleg a Zeneakadémián tanulok citera/koboz/tekerő – népi hegedű szakon.

,,Olyan vagy mint egy gyöngyház fényű szivacs, amelyből árad a muzsika. Ez lenyűgözi az
embert, mert azt látjuk, hogy nem csak játszol a hangszeren, hanem a hangszerrel is játszol.”
Sebő Ferenc

KAPCSOLAT: debreczenikishelga@gmail.com