Czéczó Banda

A Czéczó Banda tagjai a vajdasági Tisza mente különféle helységeiből verbuválódtak zenekarrá, ahol a „cécó” szót a házibálakra, alkalmi mulatságokra használták. Ezeken a zenés-táncos összejöveteleken egy-két tambura olyan élményt varázsolt a mindennapi életbe, melyet sokan máig sem felejtenek. A Czéczó Banda ezeket az időket kívánja újra megidézni mind hangzásvilágában, mind pedig életformájában.

A banda tagjai hivatásuknak tartják az eddig méltatlanul elhanyagolt és feldolgozatlan vajdasági, pontosabban a Tisza menti népzenei gyűjtések megismertetését és népszerűsítését; nem feledkezve meg arról sem, hogy vidékükön a tamburát nem csak a falvakban és a tanyákon használták, hanem a városi kávéházakban is, ahol a cigányzenekarok mintájára alakult tamburabandák szórakoztatták a vendégeket.

KAPCSOLAT: czeczo.banda@gmail.com // +36 30 682 1888

Fokos

A Fokos zenekar 2010-ben alakult. Első komolyabb sikerük a Duna Televízió által szervezett 2012-es Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorhoz köthető, ahol a középdöntőig jutottak, melynek köszönhetően megkapták Óbecse város kitüntetését a város nevének öregbítéséért. 2018-ban a Fokos megnyerte kategóriáját a Fölszállott a páva Döntők döntője elnevezésű műsorban. Öt önálló lemezük jelent meg, közreműködőként több lemez elkészítésében is részt vettek. Alkalmi műsorok, táncszínházi előadások zenei szerkesztésével, dalszerzéssel is foglalkoznak. Koncerteznek, műsorokban szerepelnek, táncházakban muzsikálnak, tánccsoportokat kísérnek Vajdaságban és Magyarországon, de számos alkalommal eljutottak már a Kárpát-Medencén kívülre is. Felléptek Európa több nagyvárosában, 2018-ban megszervezésre került az első önálló európai, majd 2019-ben az első amerikai turnéjuk is.

Céljuk a magyar népzene, ezen belül különösen a dél-alföldi magyar tamburamuzsika lehető legszélesebb körben való megismertetése. Tanulni, fejlődni, muzsikálni akarnak, a lehető legtöbb emberhez eljuttatni a népzene üzenetét. Meg akarják mutatni a fiataloknak, hogy a népzene, a népi kultúra nem a múlt, nem egy múzeumi darab, amit csak üvegfalon keresztül szemlélhetünk, hanem igenis élő, időtálló, örökérvényű. Végül pedig nevelni, tanítani a fiatalabb nemzedéket, hogy legyen, aki idővel majd átveszi a stafétát.

Tagok: Cseszák Zsombor, Jovánovity Péter, Keszég Ákos, Szabó András, Szerda Ákos és Szerda Balázs

Önálló lemezeik: Kiskoromtól nagykoromig, Jókedvemben, Törökkanizsa község népzenei hagyatéka, Óbecse község népzenei hagyatéka, Zengető

KAPCSOLAT: fokoszenekar@gmail.com

Navratil Andrea

„Az éneklés, a természet szeretete, valamint a hagyományos paraszti világ által őrzött tudás tisztelete gyerekkorom óta az életem része. Öröm számomra, amikor olyan emberekkel lehetek együtt, akiknek mindez hasonló értéket és élményt jelent. Fontosnak tartom, hogy ez az örökség ne csak könyvekben és kottalapokon legyen hozzáférhető, hanem élő tudás maradjon minden ember számára. Ezen értékek mentén választottam hivatásul a biológia tudományát, valamint a különböző népművészetek művelését és a néphagyományok ápolását, annak tanítását.”

Navratil Andrea (népdalénekes, tanár, mesemondó, ökológus): a Kobzos együttes és a Fonó zenekar mellett a Duna Művészegyüttes szólóénekese, Berecz András műsorainak, valamint a Békás banda és a Tallabille zenekar meghívott vendégénekese, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny felkészítő mestere. Előadóművészi és oktatási munkájáért számos díjban és elismerésben részesült.

Az állandó felállások és zenekarok mellett közreműködőként vagy meghívott vendégként az elmúlt években énekelt Petrás Máriával, Sebestyén Mártával, Berecz Andrással, a Muzsikás együttessel, Balogh Kálmánnal, Vizeli Balázzsal, Juhász Zoltánnal, Mali Katalin orgonaművésszel, Czébely Beáta és Szokolay Balázs zongoraművésszel, Kelemen Barnabás hegedűművésszel, a Szalonna és Bandájával, Szokolay Dongó Balázzsal és a Liszt Ferenc kamarazenekarral, valamint a Recirquel Társulattal. 

Rendszeresen tanít továbbképzéseken, nyári táborokban. A Hagyományok Háza meghívott szakoktatója. Éneke több mint 40 lemezen hallható. Zenésztársaival bejárta egész Európát, koncertezett többször Indiában, valamint hazánkat képviselve a Magyar Örökség programsorozaton szóló énekeseként meghívottja volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb szabású szabadtéri rendezvényének, a Washington szívében évente megtartott Smithsonian Folklife Festival-nak.

KAPCSOLAT: navratil.koncert@gmail.com

Góbé zenekar

A zenekar eddigi 15 éve alatt bejárta a Kárpát-medence és Európa több nagyvárosának olyan főbb fesztiváljait, ahol a világzene teret kap.

A kezdetben – és párhuzamosan azóta is töretlenül – autentikus népzenét játszó csapat figyelme a 2011-es, kategóriagyőzelemmel zárult Talentométer tehetségkutató verseny hatására fordult a könnyűzenei műfajok felé. A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi három nagylemezén. 

Akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Voltaképpen egy olyan “népi popzenét” alkotnak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális ízeit. Ez az a behatárolhatatlan “Góbé” stílus, amely a zenekar védjegye.

Sokan a Góbé különleges hangzásvilágán keresztül találkoztak népzenével, vagy folklórrajongóként így váltak nyitottá modern zenei irányokra, ahogy a zenekar ezt célként is kitűzte. A folklór sokszínűségéből és közösségi erejéből merítkeznek, továbbra is Kodály Zoltán útmutatását követve, miszerint “legyen a zene mindenkié”.

KAPCSOLAT: gobezenekar@gmail.com // Czupi Áron +36 30 546 8658

Szabó Dániel

Pázsint

Népzene Székelyföldről és a Felső-Maros mentéről

A koncert témája Székelyföld és a Felső-Maros mente kiemelkedő hangszereseinek és énekeseinek megidézése autentikus megszólalásban és változatos hangszerelésben. A zene három pólusa az ének, a hegedűjáték és természetesen a cimbalom, de emellett a tipikus kísérőhangszeresek is megszólalnak ritmizáló, vagy éppen dallamot játszó szólistaként. A nagyobb hangszerapparátusok mellett szokatlan hangszerpárosok és triók is helyet kapnak a koncertanyagban, így a lehengerlő dinamizmus és a teljes lecsendesedés kettőssége mindvégig megmarad.

Olyan zenei anyagokat, hangulatokat válogattam, amelyeket sok esetben saját élményeim inspiráltak; ezek későbbi zenei stílusomat is meghatározták. A repertoár gerincét így gyergyói, marosszéki és felső-maros menti népzene alkotja. A koncerten a fiatal népzenész társadalom legkiválóbb előadói működnek közre.

Előadók:

  • Szabó Dániel – cimbalom, ének 
  • Kacsó Hanga Borbála – ének 
  • Paár Julianna – ének 
  • András Orsolya – ütőgardon 
  • Nyitrai Tamás – hegedű 
  • Mihó Attila – hegedű 
  • Takács Ádám – hegedű 
  • Bede Péter – tárogató, szaxofon 
  • Salamon Soma – furulya, harmonika 
  • Papp Endre – brácsa 
  • Bognár András – nagybőgő

KAPCSOLAT: danielszabo.cimb@gmail.com // Szabó Dániel +36 20 341 2183

Fehérváry Lilla

Fehérváry Lilla 25 éve előadóművész. Utca- báb színész, énekes, alkalmazott zeneszerző. A Hattyú Dal Színház tagja. Jelenleg a Ládafia Bábszínházzal, illetve önálló előadásaival játszik. A Madárdal Zenekar egyik alapítója énekese. Számtalan fesztiválon járt már Magyarországon, a szórvány magyarságban, Európa szerte, Kínában, Amerikában. A Szigeti Veszedelem Zenekar és tagjai a zenei projektjeinek állandó társai. Zenében kísérletező, népzenei alapokon. Korok és stílusok közti átjárás jellemzi. Népzene, szakrális zene, világzene, improvizatív zene és a különböző népek zenéi állandó ihletői. Gyermekprogramok, interaktív mesekoncertek alkotója és előadója. Közel 40 színházi-bábszínházi előadás zeneszerzője, zenei rendezője. Pályafutásának fontos eleme a költészet. Több költői est zeneszerzője.

KAPCSOLAT: puszilla@gmail.com // Fehérváry Lilla + +36 20 567 7118 szarvasildi@pillanat.org // Szarvas Ildikó +36 20 316 4401

Dobroda Zenekar

2007-ben született meg a Dobroda Zenekar, amely a nevét egy Nógrád megyében folyó patakról kapta. A patak folyton meg-megújuló vizével és jelentésével (jó víz) találóan jelképezi a zenekar hitvallását, küldetését.

A Kárpát medence autentikus népzenéje kiapadhatatlan forrást jelent a zenekar számára, repertoárját is e tárházból válogatja. A magyar népzene tanulása és elmuzsikálása adott lehetőséget a társulatnak, hogy találkozzon és együtt dolgozhasson a néptáncos és népzenei élet meghatározó alakjaival, ezzel magas szinten adjon értéket a magyar zenei hagyományok felelevenítéséhez úgy a színpadokon, mint a táncparketten, a falunapoktól, a művelődési házaktól kezdve Európán keresztül a világ legkülönlegesebb helyszíneivel bezárólag.

A repertoárban megtalálható a Kárpát medence népzenéinek szinte teljes palettája. A teljes tudás azonban elérhetetlennek tűnik, hiszen mindig előkerül egy-egy rejtett kincs, amely elsajátítása kihívás és izgalmas feladat egyben. A cél azonban nem pusztán az önző “elsajátítás”. A valódi célok között fellelhetők a tudás továbbadása, mások szórakoztatása, értékek átadása és bemutatása, egyáltalán annak az érzésnek az elérése, hogy szellemi értékeinkkel a környezetünket is értékesebbé tudjuk tenni néhány szent pillanatra.

A zenekar fennállása alatt 9 önálló lemezt jelentetett meg, és több kiadványon közreműködnek. Európa számos országában is muzsikáltak már, és a tengeren túlon, Kanadában, Uruguayban és Argentínában is jártak már. 

A zenekar tagjai: Fekete Bori (ének), Ifj. Gelencsér János (hegedű, koboz), Deák-Volom Dávid (fúvós hangszerek, harmonika), Balogh Kálmán (cimbalom), Gólya Márton (cimbalom, tamburabrácsa), Gólya Péter (brácsa, harmonika), Szabó István (nagybőgő, hegedű, gardon).

Önálló lemezeink: Dobroda 1 (2009), Dobroda 2 – Erre gyere rózsám… (2011), Dobroda 3 – Mindenki örömére (2013), Dobroda – legújabb 4ma (2014), Dobroda – Karácsony (2014), Dobroda 5 – Fülbevaló (2015), Dobroda – Matyóföld legszebb dalai (2016), Dobroda – Ötről a hatra (2018), Dobroda – Az ecsédi kislányoknak nincs párja… Ecséd legszebb dalai (2020), Ha bemegyek a Lehel szállodába… Népdalok a Jászságból (2020).

KAPCSOLAT: dobroda@dobroda.hu // Ifj. Gelencsér János +36 20 591 1141

Terebes

A Terebes zenekar tagjai 2014-ben indultak el közös útjukon azzal a céllal, hogy a magyar népi dallamok mentén kifejezzék zenei elképzeléseiket és érzéseiket. 

Repertoárjuk elsősorban moldvai népi dallamokat tartalmaz, ám az autentikus előadásmód mellett egyre jobban nyitnak a világzene felé is. Folyamatosan szélesedő ösvényeken haladva egy sajátos “Terebes-stílushoz” érkeztek, melynek a népi dallamok felhasználása mellett fontos elemei a többszólamúság és a természetutánzó hanghatások alkalmazása.

Első saját lemezük 2019 nyarán látott napvilágot „Mondd meg nékem…” címmel. Ezt követte 2021 januárjában a második, „Velemjáró” album, ami nevében és tartalmában egyaránt kiválóan tükrözi az elmúlt évek zenei terepjárását.

KAPCSOLAT: terebes.zenekar@gmail.com // Garamvölgyi Anett +36 30 160 0338

Tarsoly zenekar

A Tarsoly zenekart 2010-ben, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói  alapították. A banda 10 éves fennállása alatt számos díjat és elismerést érdemelt ki – megalakulásunk  évében Külön díjat kaptunk a tápiószentmártoni népzenei versenyen és Nívó-díjat Bonyhádon. 2011- ben a Folkbeats népzenei Tehetségkutatón 50 nevezett együttes közül a 4. díjat hozhattuk haza,  2016-ban zenei Nívó díjban részesültünk, 2019-ben pedig együttesvezetőnk, Bencze Mátyás, Junior  Prima díjat vehetett át.  

Első lemezünket Szombaton este címmel 2011-ben adtuk ki. Ezt követően a Patakparton-Rákosmente  népzenéje (2017), Mindenkié (2018) majd Nyírségi muzsika (2019) című lemezeink jelentek meg,  melyeket Kunos Tamás rendezett.  

A Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben 2013-ban, mint középdöntős zenekar szerepeltünk, majd  2018-ban a Döntők döntőjében is megmérettethettük magunkat. Az évek során vendégfellépői lettünk az Állami Népi Együttesnek és a Fitos Dezső Társulatnak, később  a Szilas, majd a Forrás Néptáncegyüttessel dolgoztunk és szereztünk kiváló minősülést. 2015 óta a  Bartina Néptáncegyüttes állandó kísérői vagyunk, akikkel az együttműködés ideje alatt több ízben  képviseltük már hazánkat Európán innen és túl – többek között Borneón, Kínában és Kirgizisztánban  is. A zenekar fennállása óta rendszeres kísérőként szerepel hazai szóló tánc és koreográfia  versenyeken, nyaranta pedig az EFOTT Fesztivál nagysikerű Muzsika Szigete színpadának  házigazdájaként találkozhat velünk a közönség.

KAPCSOLAT: tarsolyband@gmail.com // Bencze Mátyás +36 30 342 4294

Laposa Julcsi

Laposa Julcsi Junior Prima Díjas népzenész-zenei mediátor, az 50 tehetséges magyar fiatal díjazottja. Egészen kicsi kora óta a népzene bűvöletében él, aktív népzenei pályafutását 2007 óta jegyzi női prímásként, azóta is oszlopos tagja a ZALA zenekarnak. Külföldi tanulmányai, tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz a szerteágazó munkásságához, amely jellemzi a mindennapjait, hiszen zenél, kiadványokat szerkeszt, tanít, koncerteket szervez és idegennyelveket tanul. Kulturális missziója a népzene mesebeli erejének megismertetése; népszokások, néphagyományok felkutatása és átörökítése az utókor számára. 

Az elmúlt években megalkotta dalos foglalkoztató füzet sorozatát, amit NÉPI hang-színek néven ismerhetünk. Ehhez kapcsolodóan gyerekkoncertjein az év különböző népszokásait énekeli meg éppen az adott évszaknak megfelelően (Tavasz-Nyár/Ősz/Tél). Zenei mediátorként fontosnak tartja, hogy közönségét közös játékokkal, együtt énekléssel bevonja a műsorba, így mindenki egy népzenei folyamat aktív részese lesz. 

Zenészek: Laposa Julcsi, ének-hegedű; Szabó Zoltán-duda, furulyák, tambura; Horváth Károly-ének, brácsa, tekerő; Timár Márton-nagybőgő; Vizeli Máté-brácsa, koboz

A Kollégium támogatásával készült lemez: NÉPI hang-színek: Tavasz-Nyár hangzófelvétel

KAPCSOLAT: szervezes@laposajulcsi.eu // Laposa Julcsi +36 30 566 4492