Terebes

A Terebes zenekar tagjai 2014-ben indultak el közös útjukon azzal a céllal, hogy a magyar népi dallamok mentén kifejezzék zenei elképzeléseiket és érzéseiket. 

Repertoárjuk elsősorban moldvai népi dallamokat tartalmaz, ám az autentikus előadásmód mellett egyre jobban nyitnak a világzene felé is. Folyamatosan szélesedő ösvényeken haladva egy sajátos “Terebes-stílushoz” érkeztek, melynek a népi dallamok felhasználása mellett fontos elemei a többszólamúság és a természetutánzó hanghatások alkalmazása.

Első saját lemezük 2019 nyarán látott napvilágot „Mondd meg nékem…” címmel. Ezt követte 2021 januárjában a második, „Velemjáró” album, ami nevében és tartalmában egyaránt kiválóan tükrözi az elmúlt évek zenei terepjárását.

KAPCSOLAT: terebes.zenekar@gmail.com // Garamvölgyi Anett +36 30 160 0338

Tarsoly zenekar

A Tarsoly zenekart 2010-ben, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói  alapították. A banda 10 éves fennállása alatt számos díjat és elismerést érdemelt ki – megalakulásunk  évében Külön díjat kaptunk a tápiószentmártoni népzenei versenyen és Nívó-díjat Bonyhádon. 2011- ben a Folkbeats népzenei Tehetségkutatón 50 nevezett együttes közül a 4. díjat hozhattuk haza,  2016-ban zenei Nívó díjban részesültünk, 2019-ben pedig együttesvezetőnk, Bencze Mátyás, Junior  Prima díjat vehetett át.  

Első lemezünket Szombaton este címmel 2011-ben adtuk ki. Ezt követően a Patakparton-Rákosmente  népzenéje (2017), Mindenkié (2018) majd Nyírségi muzsika (2019) című lemezeink jelentek meg,  melyeket Kunos Tamás rendezett.  

A Fölszállott a páva televíziós vetélkedőben 2013-ban, mint középdöntős zenekar szerepeltünk, majd  2018-ban a Döntők döntőjében is megmérettethettük magunkat. Az évek során vendégfellépői lettünk az Állami Népi Együttesnek és a Fitos Dezső Társulatnak, később  a Szilas, majd a Forrás Néptáncegyüttessel dolgoztunk és szereztünk kiváló minősülést. 2015 óta a  Bartina Néptáncegyüttes állandó kísérői vagyunk, akikkel az együttműködés ideje alatt több ízben  képviseltük már hazánkat Európán innen és túl – többek között Borneón, Kínában és Kirgizisztánban  is. A zenekar fennállása óta rendszeres kísérőként szerepel hazai szóló tánc és koreográfia  versenyeken, nyaranta pedig az EFOTT Fesztivál nagysikerű Muzsika Szigete színpadának  házigazdájaként találkozhat velünk a közönség.

KAPCSOLAT: tarsolyband@gmail.com // Bencze Mátyás +36 30 342 4294

Laposa Julcsi

Laposa Julcsi Junior Prima Díjas népzenész-zenei mediátor, az 50 tehetséges magyar fiatal díjazottja. Egészen kicsi kora óta a népzene bűvöletében él, aktív népzenei pályafutását 2007 óta jegyzi női prímásként, azóta is oszlopos tagja a ZALA zenekarnak. Külföldi tanulmányai, tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz a szerteágazó munkásságához, amely jellemzi a mindennapjait, hiszen zenél, kiadványokat szerkeszt, tanít, koncerteket szervez és idegennyelveket tanul. Kulturális missziója a népzene mesebeli erejének megismertetése; népszokások, néphagyományok felkutatása és átörökítése az utókor számára. 

Az elmúlt években megalkotta dalos foglalkoztató füzet sorozatát, amit NÉPI hang-színek néven ismerhetünk. Ehhez kapcsolodóan gyerekkoncertjein az év különböző népszokásait énekeli meg éppen az adott évszaknak megfelelően (Tavasz-Nyár/Ősz/Tél). Zenei mediátorként fontosnak tartja, hogy közönségét közös játékokkal, együtt énekléssel bevonja a műsorba, így mindenki egy népzenei folyamat aktív részese lesz. 

Zenészek: Laposa Julcsi, ének-hegedű; Szabó Zoltán-duda, furulyák, tambura; Horváth Károly-ének, brácsa, tekerő; Timár Márton-nagybőgő; Vizeli Máté-brácsa, koboz

A Kollégium támogatásával készült lemez: NÉPI hang-színek: Tavasz-Nyár hangzófelvétel

KAPCSOLAT: szervezes@laposajulcsi.eu // Laposa Julcsi +36 30 566 4492

Bordó Sárkány

A Bordó Sárkány, saját meghatározása szerint „középkori népzenét” játszik. Az autentikus,  magyar és európai, többnyire középkori eredetű népdalokat, végvári énekeket és táncokat  bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel, a középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány  dalok pedig a mai kor hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai  felfogásban szólalnak meg. 

A Bordó Sárkány, megalakulásától számítva, az elmúlt 10 évben 14 ország folk, középkori és  világzenei fesztiválján mutatta be műsorát, de számos rangos hazai és határon túli magyar  lakta vidéken megrendezésre került népzenei eseményen, helyszínen adott koncertet, többek  közt: Zeneakadémia (Kobozreneszánsz), Budai Fonó, Mesterségek Ünnepe, Folkmásfélnap.  Erdélyben például: Kolozsvári Magyar Napok, Segesvári Középkori Napok, Felvidéken a  Besztercebányai Nemzetközi Dudafesztivál, vagy éppen Vajdaságban a Dombos Fest. A  Bordó Sárkány a Balassi Intézetek közül a Bukaresti, a Tallinni, valamint a Római Magyar  Intézetben adott nagy sikerű koncertet. 

Az együttesben több professzionális népzenész muzsikál. Kiss Ernő a Nyíregyházi Egyetem ének-népzene szakos hallgatója. Fábi János a Zeneakadémián szerezett diplomát népi hegedűművész és népzeneelmélet  szakon. A zenekar frontembere, Szlama László Junior Prima Primissima díjas koboz művész, a  Zeneakadémia tanára. 

A zenekarnak eddig 3 nagylemeze jelent meg, 2010-ben „Világfa”, 2013-ban „Óperencia”,  valamint 2018 tavaszán “A Lány és a Sárkány” címmel. 

KAPCSOLAT: bordosarkany@gmail.com // Lőrincz Zsolt +36 20 215 1664

Zsikó zenekar

„Akármit akárkik tudnak csinálni, de valamit csak valakik.” Dr. Agócs Gergely 

„Zsikó Zoltán és zenekarának fiatal muzsikusai hiteles népzenei hagyományaink megőrzését, lelkünk ápolását, nemzetünk megmaradását küldetésükként vállalják. S mindezt azért teszik, hogy szebb legyen világunk.” Dr. Béres József

A Zsikó Zenekar az egyik legtöbbet koncertező magyar népzenekar. A 2014-es Fölszállott a páva legjobb három vonósbandájának egyike. A magyar népzenei élet kiemelkedő ifjú muzsikusaiból álló banda, a népzenei kultúra szépségét és értékét hirdeti. A zenekar egyedisége a muzsikusok tökéletes összhangjában, valamint a női-férfi testvérpár énekhangjában rejlik. A zenekar sorra hódítja meg kisebb és nagyobb színpadok közönségét, itthon és külföldön egyaránt. Műsorukban a tradicionális magyar népzene lenyűgözően sokszínű repertoárjából válogatnak. 

MŰSORKÍNÁLAT: A zenekar 30-75 perces sokszínű, virtuóz népzenei koncertet ad a Kárpát-medence valamennyi nagy dialektusából válogatva. Ajánljuk állami és egyházi ünnepekre, protokoll előadásokra, konferenciákra, táncházakra, valamint fesztiválokra.

KONTAKT: zsikoevent@gmail.com // Zsikó Zoltán +36 30 827 0282

Somló Banda

„Hagyományos magyar falusi rock’n’roll, avagy kortalan tánczene hegedűre, brácsára, bőgőre és énekhangra.” A Pápa környéki fiatal népzenészek egy öreg motoros, Mesics György „Mesó” mellett tanultak bele a muzsikálás rejtelmeibe. Ilyen néven 2017. óta működnek, számos fesztiválon koncerteztek már, rendszeresen tartanak táncházakat, 2019. májusában pedig a Gryllus Kiadó gondozásában megjelent első lemezük „Békeucca” címmel.  Műsoruk a Kárpát-medence népzenei hagyományának legszebb dallamaiból válogat.

A zenekar tagjai: Mesics György „Mesó” – hegedű, ének Milinszki Emma – ének, Pusztai Boglárka – hegedű, Kiss Rafael – brácsa, Győry Dániel – bőgő

KONTAKT: bandasomlo@gmail.com // mesicsgyorgy@gmail.com // +36 70 615 6266

Klárisok zenekar

Korzenszky Klára énekesként és gyermekpszichológusként egyaránt fontosnak tartja a játék és a mese szerepét a gyermekek egészséges személyiségfejlődésében. A Klárisok zenekar gyermekműsoraiban jól ismert gyermekdalaink és mondókáink gyöngysorként felfűzve,  szövegeik, dallamaik és szimbólumaik segítségével,  szinte önmaguktól rendeződnek egységes egésszé. A mesekoncertek során a gyermekpszichodráma módszereit felhasználva a fantáziára, szerepjátékra, valamint a mintha-élményre helyezve a hangsúlyt közös énekléssel, játékkal, interaktív módon, együtt alkotjuk meg a mindannyiunk számára biztonságos útmutatásként szolgáló mesét.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Tíz, tíz, tiszta víz

Kapcsolat: info@klarisok.hu // +36 30 825 3843

Sültü zenekar

A Sültü Zenekar nem feldolgozásokat és világzenét játszik, hanem eredeti moldvai csángó és gyimesi népzenét; olyat amilyet idős csángó mestereiktől tanultunk.
Énekesünkkel, a moldvai Csík faluból származó csángó Szilágyi Angelikával hétről-hétre különleges hangulatot teremtünk táncházakban, koncerteken, gyermek rendezvényeken, zenei- és kulturális fesztiválokon.
Számukra az eredeti csángó népzene, az igazi tánc alá való zene. Szeretnéd meghallgatni zenénket, megismerni a moldvai táncokat, megtanulni a szép, régi csángó énekeket? Tarts velünk, keress minket, kövess minket!


KAPCSOLAT: benkoand@gmail.com // Benkő András +36 20 471 7990

Rozsdamaró zenekar

A Rozsdamaró zenekar 2000-ben alakult Szegeden. Nevünket egy ismerősünktől kaptuk, ami a népzenetanulás folyamatában sokszor előforduló rossz minőségű, „rozsdás” felvételekre vonatkozik, amelyek anyagából tudjuk az egyéni stílusjegyek pontos megismerésével és újraalkotásával megmutatni a falusi zenekarok egyediségét, egyéni ízét. 2004-ben jelent meg első önálló lemezünk Egykor és most… címmel. 2005-ben megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere címet. Több népzenei antológián szerepeltünk, így az Új Élő Népzene és Táncház-népzene válogatáslemezen. 2019-ben adjuk ki MÉLY című lemezünket a Halmos Béla Program támogatásával.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Mély


KAPCSOLAT: rozsdamaroband@gmail.com // +36 20 337 0418

Korinda

A Korinda Zenekar a magyar nyelvterület keleti végein élő népcsoportok hagyományos népzenéjének hiteles tolmácsolását tűzte ki céljául. Alapítói a szegedi népzenei életben a Mentés Másként Együttes tagjaitól, valamint Hodorog András moldvai furulyás mesterüktől sajátították el zenei tudásuk alapjait, ami meghatározó szerepet játszott a Korinda egyéni hangzásvilágának megteremtésében. Az eredeti felvételekről és az adatközlőktől személyesen megtanult muzsika megszólaltatásában az egyszerűségre, letisztultságra törekednek, ugyanakkor állandóan keresik a saját értelmezések és az egyedi előadásmódok lehetőségeit is.
Bár a zenekar számára a moldvai csángó népzene jelenti a fő irányvonalat, Gyimes, Barcaság, Székelyföld, valamint Bukovina magyar és román vonatkozású népzenéje is repertoárjuk részét képezi. Rendszeresen járnak gyűjteni Moldvába és Erdélybe, mivel fontosnak tartják a még élő idős zenészekkel való személyes kapcsolat kialakítását és ápolását.

A Kollégium támogatásával készült lemez: Rögtől szívig


KAPCSOLAT: korindaband@gmail.com // Csenki Zalán: +36 30 602 1733